|
archívum
2010. április
2010. 04. 3.
Tegnap születésnapokat ünnepeltünk. A baráti társaságból ketten is ötvenévesek. Egyikük a héten töltötte, másikuk a napokban fogja. Pár hete egykori csoporttársamat köszöntettem ímélben negyvenkilencedik születésnapján. Azt írta vissza, egyre többet gondol a halálra. Lassan kopogtatnak a betegségek, amelyekkel ugyan akár még ötven évig is elélhetünk orvosaink szerint, mégis lassan kikopunk a világból.
A napokban egy alkalomszerűen [...]
Címke: ha kiborul a dédi, intenek, Kosztolányi, nagyanyám, ötven Komment: 12 db
2010. 04. 2.
Jól emlékszem a tévériportokból a temesvári lelkészre, akiért, s akinek a családjáért akkoriban annyian szorítottunk. Bátor kiállása erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak. A kilencvenes évek elején Szegeden alkalom adódott, beültem hát egy előadásra. Akkor egyszer láttam Tőkés Lászlót élőben. Arra, hogy mit mondott, már nem emlékszem. Azt a találkozást fölülírta egy későbbi történet, amit közös [...]
Címke: deákné vászona, erkölcs, hűtlenség, püspök-politikus, sültkolbász Komment: 92 db
2010. 03. 29.
Rövid volt a tegnapi éjszaka. Későn feküdtem, hajnalban gégehurutos lett a kissrác, szellőztetés, szeradagolás, utána már nem tudtam visszaaludni – ráadásul az óraátállítással is kiesett egy óra.
Nem szeretem a nyári időszámítást. Kizökkent a napi ritmusból. Pár napig álmosan kelek, este meg később fekszem. Ráadásul a kutatók szerint már az eredeti célját, az energia-megtakarítást sem szolgálja [...]
Címke: áram, Föld, óra, parasztvakítás, performance Komment: 2 db
2010. 03. 26.
Az agya penge. Vagy szivacs. A stratégiája rossz. Mint majdnem minden kamasznak. (És nem kamasznak.) Mindenbe beleköt. A hülyeség ingerültté teszi. Néha elviselhetetlen. Nem könnyű vele a tanároknak (sem).
Ha hármas témazárót ír kémiából, nagyképűen közli, semmit nem tanult rá. És tényleg nem tanult. Azért a felvételi előtt rendesen izgult. Az általánosból vitt jegyei gyöngítették versenypozícióját. [...]
Címke: érvénytelenítve, iskola, penge, skatulya, szivacs Komment: 12 db
2010. 03. 19.
Tombol a munkanélküliség. Szerte a világban. Nálunk is. A szomszédban, az ismerősök között. Nem most kezdődött. Súlyos történeteket hallottam már az elmúlt esztendőben. Azoktól, akiket kirúgtak. De nemcsak tőlük. Vezető beosztású barátom például abból fakadó lelki terheit osztotta meg velem, hogy a központ utasítására el kellett küldenie néhány munkatársát. Persze, gondolhatjuk, mi ez a lelkizés [...]
Címke: bértábla, elbocsátás, feudálszocializmus, rosszkedv, végkielégítés Komment: 10 db
2010. 03. 17.
Az előbb kimentem valamiért a konyhába. Mikor újra leültem a számítógéphez, nem találtam a szemüvegemet. Visszamentem megnézni, hátha a konyhában tettem le. De ott sem találtam. Ám ahogy fordultam vissza, futólag megláttam a tükörben – hogy rajtam van.
Nem is tudom, mit lenne jobb feltételezni. Szórakozott vagyok, vagy álnokul közelít a tolvaj?
Esetleg csak a fáradság?
Címke: fáradt, konyha, öreg, számítógép, szórakozott Komment: 5 db
2010. 03. 13.
Tegnap volt a szabad sajtó napja. Pontosabban Szolnokon (gondolom, másutt is) tegnap tartották, tartottuk. Hívtak, elmentem én is, meghallgattam az ünnepi beszédeket, Mészáros színművész úr Táncsics-felolvasását, megtekintettem a Jászsági Néptáncegyüttes szép, lendületes műsorát, tapsoltam a sajtónap alkalmából kitüntetett kollegáknak, némelyiknek gratuláltam is, másokkal szót váltottam szakmáról, családi dolgokról, egyebekről, elfogyasztottam két pohár édes pezsgőt és [...]
Címke: gyáva, megosztott, szabad, szakma, tények Komment: 20 db
2010. 03. 10.
Barátom, Zs. mesélte, hogy a hétfői nőnap előtt egyik férfikollégája megkérdezte, beszáll-e a ünneplésbe. Nem is kérdezte, hanem közölte, mennyit adjon be a férfiúi közösbe. Zs. azonban rühelli az ilyen munkahelyi alkalmakat, úgymint névnapozás, egyebek. Szerinte a munkahely dolgozásra lett kitalálva, nem pedig hivatalos vagy magán csoportépítő tréningekre. Lám, a tűzoltók is hogy bekerültek a [...]
Címke: kínos, kolléganők, köszöntés, sor, virágpénz Komment: 11 db
2010. 02. 25.
Ma fejeződtek be a Megavers válogatói. Közel száz versenyzőt hallgattunk meg. Akadtak verejtékes részei az eseménynek. De azok is érdekesek voltak. (Múltkor színházba vittem a tanítványaimat, olyanba, amely nem pontosan fedte a színházról való elképzeléseiket; azért többeknek tetszett a Dürrenmatt-darab, másoknak viszont bevallottan nem, ám amikor érdeklődtem tőlük, hogy mit szóltak hozzá, mindenki így kezdte: [...]
Címke: Radnóti, rítus, táncház, versmondás, Wass Komment: 9 db
2010. 02. 16.
Akarsz-e játszani, kérdezték, akik többek között engem is felkértek, hogy válaszoljak néhány kérdésre Kosztolányi születésének közelgő százhuszonötödik évfordulója alkalmából. Hogy játék volt-e, nem tudom, mindenesetre a válaszok az alábbi linken olvashatók:
http://bookself.hu/bookfenc/cikkek/reszletek/gyongy_szavakat_szortal_elibunk_hogy_jatsszunk_269/
Címke: elibünk, gyöngy, játsszunk, szavak, szórtál Komment: 5 db


|
Szindbád
2010-04-04 09:50:02
/a csillagok/..."Talán nincsenek is már, szokta mondogatni, én meg azon töprengtem, vajon gyengülő szemével nem látja őket, vagy pedig hetvenéves korában valami gerincbajból adódó púpossága miatt egyszerűen képtelen fölnézni az égre."
Ez nagyon szép mondat, Gyuszi. De megfeledkeztél egy harmadik lehetőségről. Szerintem meg kellett volna magyaráznod a nagymamádnak, hogy nem a homályosuló szemével és a gerincbántalmaival van baj, hanem rajta kívülálló okok miatt "talán nincsenek is már" a csillagok.
Szóval azoknak az irdatlan messzeségben hunyorgó csillagoknak a fénye millió évekkel ezelőtt indult útjára, s mire az ő szembogarába értek a fotonok, a forrás már réges-rég elapadhatott. Ergó: ha ma felpillantunk az égre, a világegyetem múltját látjuk. Egyszerű ez, nem? :-)
No, csak azért poénkodok, mert régen én is magyarázkodásra szorultam: az évtizedek óta halott, paraszti származású nagyapám nem értette annak idején, hogy a tévében miként férnek el az emberek. Mit mondjak? Jól feladta a leckét... Bizonyos szempontból mintha nem is évtizedek, hanem évszázadok választottak volna el minket egymástól.
Nagyon szerettem őt. Tisztességes, becsületes ember volt. Ha élne, tegnapelőtt töltötte volna a századikat...
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 12:03:56
gyerekkoromban még én is szétszedtem a rádiót, hogy megtaláljam a kicsi embereket :)
|

|
Balambér
2010-04-04 13:50:39
Hajdan, ha valaki meghalt - azt népes családja körében tette. Szerető gondoskodással vették körül, s meghaltak volna a szégyentől és el is kellett volna bujdosniuk a faluból, ha "szeretetházba" adták volna a családtagok. Ma nyűggé válik saját maga és családja számára is. Lassan odajutunk, mint az eszkimók, vagy a japánok, hogy az öreg tehetetlen ember elmegy meghalni a jégre, mert ő maga is úgy érzi, hogy nem tud mit hozzáadni a családi túléléshez. Szomorú időket élünk. Nekem is előjön minden agyhúgykő 61 évesen: "sors bona, nihil alija."
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 18:16:26
Mint az eszkimók, japánok?
Emlékszem a gyerekkori olvasókönyvből egy novellára: Sokan voltunk. Sánta Ferenc.
"Meghaltak volna a szégyentől, ha szeretetházba..."
Emlékszel a tiszazugi arzénes gyilkosságok ügyére. Az nem csak tiszazugi volt. Az exhumálásokhoz a környező településeken azért nem járult hozzá a hatóság, mert túl nagy lett volna a botrány...
|

|
Balambér
2010-04-05 13:10:32
Persze, hogy voltak olyan ügyek. Nálunk is rágyújtotta az apjára az istállót az örökös, hogy a ház ura lehessen, - de ezeket nem ütötték nagydobra! Pont amiatt, hogy nehogy azoktól kapják meg a beosztásukat, akik esetleg ugyanúgy csinálták volna legszívesebben! Lehet, hogy az egy képmutató világ volt, de kifelé mást mutatott.
|

|
Pé
2010-04-06 16:54:51
A kötelező olvasmányok majd kilencven százalékában meghatározó téma a halál. Beszélnünk kell, beszélgetnünk kell róla, magyartanároknak, nem kerülhetjük meg. Gyakran szoktam ilyenkor hivatkozni Szókratészre, aki (ha hinni lehet Platónnak), a halált egyenesen jó dolognak tartotta, hisz "vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik". Ha megszűnik az érzékelés, az ahhoz hasonlatos, mint amikor az ember nagyon mélyen alszik. Ez pedig ébredés után nem bizonyul kellemetlen dolognak. Ha pedig egy új helyre való kerülés a halál, nem lehet ez sem rossz dolog, hiszen az ember akkor ott találkozhat a többi halottal, találkozhat az "igazi bírákkal": "Megtalálja majd ott az igazi bírákat, akikről azt tartják, hogy ott ítélkeznek, Minószt, Rhadamanthüszt, Aiakoszt, Triptolemoszt és mind a többi félistent, aki életében igazságos volt, vajon lehet-e rossz ez az átköltözés. Vagy azt, hogy együtt lehettek Orpheusszal, Muszaiosszal, Hésziodosszal meg Homérosszal, ugyan mennyiért nem adnátok sokan?" - Mintha azt sugallaná, hogy mi, egyre lassúbb járású élők ne féljünk a haláltól. Ő persze kiitta a méregpoharat, a "vad kovács" (Kosztolányi), az öregséggel járó testi fájdalom pörölycsapásairól nem beszél - pedig félnünk igazában ettől kell(ene).
|

|
zakkant
2010-04-07 06:56:59
Te véletlenül nem magyar tanár vagy?
|

|
Pé
2010-04-07 12:20:57
Magyartanár, igen.
|

|
Szindbád
2010-04-07 14:31:11
Ez finom volt, Pé... Reméljük, veszi a lapot zakkant.
|

|
cili
2010-04-07 19:46:06
Hallod-e, te sötét árnyék, ember vagy-e vagy csak árnykép.
Nem vagyok én sötét árnyék, sem ember, sem puszta árnykép,
Égi boltban kabát vagyok, rézgombjaim a csillagok,
Égi boltban kabát vagyok, rézgombjaim a csillagok.
Ha te vagy az ég kabátja, én vagyok az, aki váltja.
Én vagyok az, aki vakon bámulok ki az ablakon.
Hívlak, Isten, nyújtsd a karod, mikor szemem eltakarod.
Hívlak, ha vagy, nyújtsd a karod, legyen úgy, ahogy akarod.
Nyisd meg nekem a dombtetőt, a dombtetőn a temetőt.
A dombtetőn a temetőt, adj odáig menni erőt.
Hadd készítsek ott heverőt, hadd feküdjem le a sárba.
Hadd feküdjem le a sárba, ahogy kulcs talál a zárba.
Búcsúznék már, de nem könnyű, szakad szememből a könnyű.
Ősz szakállal mennydörögve gyöngyöt szór az ég a rögre.
Szakad az eső a földre, fehér szemfedővel föd be.
Szakad az eső a földre, belemosódom a ködbe.
(Orbán Ottó: Hallod-e te sötét árnyék
változat egy csángó népdalra
Lászlóffy Aladárnak)
|

|
Kanyó Zsuzsa
2010-04-12 06:10:55
Sokkal jobban félek attól, hogy a szeretteim időnap előtt meghalnak, mint attól, hogy én meghalok.Szeretném őket "ott" várni.Szoktam mondani a hozzátartozóimnak:"Meg ne halj, mert akkor nagyon mérges leszek." Ijedtükben megígérik, de sokan vannak, akik nem tartották be, pedig ők is megígérték.
|

|
észbontó
2010-04-12 11:46:07
Nahát, Kanyó Zsuzsa...
|

|
észbontó
2010-04-02 16:05:13
Kínos...
|

|
Balambér
2010-04-02 20:09:42
Az mit sem változtat a tényeken, hogy egész Romániában évek óta nem volt más (pl. egy romániai román!), aki dacolni mert volna a Kárpátok Géniuszával! (Utána persze már mindenki nemzeti hős akart lenni!)
Hadd gonoszkodjam már egy kicsit? Vászna a deák mesterséget űző úr nejének volt, vagy a Deák családnevet viselő úrénak?
|

|
Jenei Gyula
2010-04-02 23:07:09
Gonoszkodás? Miért nevezed gonoszkodásnak? A Petőfi-verssben kis betővel van, a szólásról meg hirtelen ezt találtam a neten:
Erre a többeket foglalkoztató kérdésre sajnos nem ismert a válasz. A nyelvész O. Nagy Gábor Mi fán terem? című, szólások és közmondások eredetével foglalkozó gyűjtéskötetében két magyarázat-lehetőséget tesz közzé – azonban nagy valószínűséggel egyik sem valós. Érdekességük miatt érdemes azért megismerni ezeket.
A két lehetőség a következő: Pálóczi Horváth Ádám, az író így magyarázta a szólás eredetét: „a Deákné vászna a padrúl leesett, és mindjárt szösszé vált”.
Az irodalomtörténész Erdélyi János szerint a deákné, azaz falusi mesterné, tanítóné az urát nevezte vásznának, akit korhely életmódja miatt gyakorta megsulykolt, akárcsak a mosott vásznat.
O. Nagy szerint mindkét verzió utólagos magyarázat, és nem áll összefüggésben a szólás valódi eredetével. Amit biztosan lehet tudni, hogy az „ő se jobb a Deákné (vagy deákné) vásznánál” állandósult szókapcsolat a XVI. század közepe előtt keletkezett, és csak a magyar nyelvben létezik, idegen nyelvű megfelelője nincs.
|

|
Pé
2010-04-03 10:02:17
Gyula, kiváló érzékkel épp a húsvéti ünnepekre időzítetted a jegyzetedet, egy állítólagos "szentről" rántva le a leplet!:)... Szerencsére (?) Tőkés nem szent, még átvitt értelemben sem az, a "forradalom szikrájának" cseppet sem halványul a fénye a róla napvilágra került információk következtében, hisz az - emlékszünk még - egy diktátort és egy diktatúrát juttatott végül dicstelenül a sírba. Tőkés érdemei ebben (és csakis ebben!) elévülhetetlenek. Számomra, "világi" ember számára ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy milyen családapa, férj volt, hogy milyenek voltak az étkezési szokásai stb. - gondolom, ez téged sem érdekel különösebben, foglalkozzanak ezzel azok a hívők, akik a templomban hetente hallgatták a prédikációit! - A történtek ellenére is változatlanul érvényes az állításod: "Bátor kiállása erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak." (Ha nem ezzel indítottad volna a jegyzetedet, nem is írtam írtam volna kommentet hozzá.)
|

|
Jenei Gyula
2010-04-03 12:39:48
Időzítés? Most olvasom a sajtóban. Mi köze ennek a húsvéthoz, Pé?
Persze, a dolgok el is különülnek, meg nem is.
Írod:
"Számomra, “világi” ember számára ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy milyen családapa, férj volt, hogy milyenek voltak az étkezési szokásai stb. - gondolom, ez téged sem érdekel különösebben,"
Miért ne érdekelne: a MÁSIK ember? Téged nem érdekel? Szeretünk fecsegni, pletykálni. Te kivétel lennél ez alól? Téged csak az érdekel, hogy mondjuk, egy költő, milyen verset ír? Az teljesen érdektelen számodra, hogy milyen környezetben élt, kik voltak a szeretői, milyen kávéházakba járt, mennyire tett keresztbe pályatársainak, kit utált, kit szeretett?
Pé, volt egy közös kollégánk, akit az első munkanapja után kirugtak. Elmeséltem a történetét barátomnak is, aki egyébként rettentően büszke rá, hogy nem szokott pletykálni. Egy év múlva felhív telefonon, hogy mondjam már el neki, mi is volt a probléma azzal a kirugott fickóval, aki akkor már neki volt a kollégája, és gyűrűzött körülötte a botrány. Elmondtam. Aztán megkérdeztem, miért kérded. Azt mondta, az nem érdekes, s letette a kagylót. Két perc múlva visszahívott, elnézést kért, s elmondta a kollégája történeteit. Szülői feljelentések, egyebek, mert kikezdett a diáklányokkal a tanár úr, Elpletykálta hát, hogy egyenlítsen. Mert ő, ugye,,aki "sosem" pletykál, egy pletykát kért tőlem. Ő meg majdnem adós maradt vele...
Nekem a Tőkés története azokról szól (ezért, és ennyiben érdekel), akik hajlamosak erkölcsi magaslatról fikázni másokat, miközben ők is olyan alacsonyan repülnek...
Ha Tőkés a magánéletben szentfazék, akkor közéleti-társadalmi megnyilvánulásai is annyit érnek (nem politikai, hanem ) erkölcsi szempontból...
Egy forradalom, rendszerváltás, a politika nem erkölcsi kérdés.
Hanem történelmi.
A történelem pedig nem az erkölcsről szól. Egyetértünk, Pé?
|

|
Pé
2010-04-03 14:17:36
Hűha, mennyi mindent kerítettél az (ezek szerint mégsem eléggé világos) érvelésem köré!... Nos, akkor még egyszer: Tőkés "Bátor kiállása erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak". Ebből a szempontból irreleváns, hogy milyen férj, szereti-e a magyaros ételeket stb. - állítottam, és állítom. Nem írtam volna meg a kommentemet, ha nem ez lett volna a kiinduló tételmondatod. Ennek semmi köze a pletykához meg effélékhez. (Arról is beszélgethetünk, persze, de az már egy másik téma.)
|

|
Jenei Gyula
2010-04-03 14:40:10
Már hogyne lenne köze!
Én meg ezért írtam meg a bejegyzést, ezek szerint nem elég világosan, :)
|

|
Pé
2010-04-03 16:01:05
Nem elég világosan.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-03 17:02:26
Hm.
|

|
boszy
2010-04-03 17:15:05
Nagyon világos volt és nagyon érthető Gyula bejegyzése. A világ tele van szentfazekakkal, akik alaposan megvezetik a jámbor embereket. Egyre többen vannak az egyház (és sok-sok elvakult ember) fennhatóságát élvezve. Nem szívesen beszélnek róluk az emberek valami idióta konvenció miatt . Szerencsére a média semmire és senkire nincs tekintettel.
Az egyházi személyek dolga nem a politizálás, ennél sokkal lényegesebb társadalmi szerepük van, pl. a békesség megteremtése az emberi lelkekben. És erkölcsi példamutatás. Ugye a boszik és ördögi kísértések ellen. Amiről nap mint nap prédikálnak, hogy lehetőleg gúzsba kössék az emberi elkeket, akik aztán általuk megvezethetőek lesznek. Mennyi vér tapad az egyházhoz!!!!!!!! Ha az egyházi és személyes érdekeikről van szó. Vagy mindkettőről. Túlambicionálva!! Pályát tévesztve!
Maga a Biblia is nem egy helyen mint hamis prófétákat emlegeti őket. Én felháborítónak találom, hogy valakinek a tettei és a gondolatai merő ellentétben állnak egymással. A Tőkés-féle biliborulásról több cikket is elolvastam. Hát nem kapott megértést. Kivéve PÉ-t
Bocs, de ezt nem lehetett szó nélkül hagyni, PÉ.
|

|
Pé
2010-04-03 17:23:51
Hm?... Szerinted bármi köze van a válásának ahhoz, hogy 1989-ben erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak?... Csökkenti az akkori érdemeit, hogy családi problémái vannak?... Kinek nincsenek? (Ha ilyent ismersz, szólj, és elmegyek lefényképezni az illetőt.) 1989-ben nem vallási, sőt mégcsak nem is erkölcsi forradalmat robbantottak ki, hanem társadalmit. Az, hogy Tőkésnek hogy milyen nézetei voltak a családról, házasságról, ebből a szempontból teljesen irreleváns. Bulvártéma. (Tudom, tudom: a mai blogok túlnyomó többsége éppenhogy ilyen bulvártémákkal foglalkozik. A tiedre eddig ez nem volt jellemző, épp ezért is lepődtem meg kicsit.)
|

|
Jenei Gyula
2010-04-03 20:12:00
Pé, azt írod:
"Szerinted bármi köze van a válásának ahhoz, hogy 1989-ben erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak?… "
Szerintem bármi köze van a válásának ahhoz, hogy 1989-ben erjesztője volt a romániai rendszerváltásnak?
Nem értem az asszociációidat.
|

|
Pé
2010-04-03 20:35:30
Boszy, okfejtésed gyenge pontja, hogy Gyula jegyzetének tételmondatában nem Tőkésre mint egyházi személyre utal, hanem a "romániai rendszerváltás erjesztőjé"-re. Természetesen én is úgy gondolom, hogy sok a szentfazék, a farizeus stb. No de, hogy jön a képbe 1989?... Ha szentfazék is Tőkés, attól még ő a forradalom egyik "erjesztője" - Sok-sok példát hozhatnánk fel a hazai és nemzetközi történelemből, bizonyítandó, hogy a forradalmárok nem mindegyike volt kifogástalan jellem (gondoljunk csak a jakobinusokra). - Egyébként Tőkéssel nekem is az a bajom, hogy - szó szerint - "tőkét" akart kovácsolni forradalmi érdemeiből, arra alapozta egész világi karrierjét, és - tényleg - túl magasra emelte a mércét, alatta csak átbújni tudott. Ebben egyetértek Gyulával. Azt azonban meggyőződéssel állítom, hogy ez a magatartása visszamenőleg semmiképp sem hatálytalanítja 1989-es szerepvállalását, fontosságát. (Ezt Gyula sem állítja nyíltan, csupán sugallja - ha tévednék, majd megcáfol.) Nem kizárt, hogy azok, akik az újságokban megszellőztetették magánéleti botrányait, azt valójában nemcsak az emberi, hanem a politikai lejáratásának szándékával tették. Az egész jól beleillik a szokatlanul csendesen zajló választási kampány koreográfiájába.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-03 20:52:34
Én ugyan nem tanítom, hogy mi az a tételmondat, de nagyon meglepődnék, ha az lenne, amit te megjelöltél, Pé.
Magyartanárok, ha ide tévednének, hozzászólhatnak... :)
És továbbra is: hm.
|

|
Pé
2010-04-03 21:06:06
Ok, akkor helyesbítek: írásod tételmondata: "Válik tőle a felesége." - Nos, elégedett vagy?:)...
|

|
Szindbád
2010-04-04 08:30:06
A heppiendes könyvek és filmek úgy végződnek, hogy a szerelmesek egymásra találnak, fényben úsznak a percek, győz a jó, elbuknak a rosszak. A másnappal azonban adósok maradnak a szerzők. Pedig az is érdekes lehet. Az áhított hölgyről kiderül például, hogy úgy viselkedik az ágyban, mint egy márványszobor, s tükörrel kell nézni, hogy egyáltalán lélegzik-e szeretkezés közben. (Móricz sógornője az esküvője másnapján hagyta ott a férjét, mert az a kályha elé szórta szivarja hamuját. Soha nem találkoztak később.)
Igen, a másnapok iszonyúak lehetnek. Az előző nap felmagasztosult hős elkezd illúzirombolóan viselkedni: kicsinyes lesz a családjával, uram bocsá' terrorizálja őket. Furcsa ez, mert nem is oly rég még ujjat mert húzni a cipészgéniusszal, s egyedül törte át a hallgatás falát a szocialista Bizáncban. Akkor, a Panoráma 1989-es adása után egy fabatkát sem adtunk volna az életéért, hiszen ennél kisebb kellemetlenkedésekért is tűntek el emberek a börtönök mélyén. A hóhérok sokszor még a látszatra sem ügyeltek.
A hősöknek tehát meg kell halniuk, hogy meginduljon a legendaképződés. Hogy utcákat, tereket, sportcsarnokokat, művházakat nevezzenek el róluk, s szobrokat állítsanak mindenfelé.
Tőkés László nem tette meg ezt a történelmi szívességet. Helyette inkább fürdött a sikerben, parolázott e sorok írójával Karcagon, a kilencvenes évek közepén (amire persze büszke vagyok), családot terrorizált (amire nem vagyok büszke), nőket hajkurászott (na, jó, ezt hagyjuk...) - és így tovább hétköznapian, esetlenül, hibázva.Van, akinek életre szóló élményt jelentett, hogy a magas IQ-jú amerikai sztárt, Madonnát megérinthette. Számomra viszont az a karcagi kézfogás volt a lélekmelengető. Kinek a pap, kinek a papné...
Kérdés: megbocsáthatunk-e Tőkés Lászlónak? Vagy az erkölcsi botlásaiért a fejét követeljük, különösen annak tükrében, hogy az erőszaktevő Mr. Polanskit épp e blogon (is) mentegették többen? Pedig nevezett filmrendező köztörvényes bűnt követett el. De lám, neki elnézzük (én nem!), mert maradandót alkotott a filmjeivel, a "szentfazék"-nak azonban meg kell semmisülnie, legalábbis erkölcsi értelemben. Hisz eljött az az idő, amikor vizet prédikált, és bort ivott. (Jut eszembe: a református vallás nem tiszteli a szenteket, tehát T. L.-t ne hozzuk összefüggésbe e szakrális fogalmakkal. Épp ezért a "Hazug szent?" címet sem érzem adekvátnak.)
No, nem akarom én a rétestésztának az ő hosszúra nyújtását:Tőkés Lászlónak meg kellett volna halnia 1989-ben Ceausescu keze által, s most nem méricskélné őkelmét etikailag a háládatlan utókor. Mert tény, hogy hőssé válása óta olykor hibázott, emberként, püspökként vétett egyháza tanítása ellen. S egy hős esetében ez mégsem lehet csak magánügy.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 12:01:39
Szindbád,
azt írod: Kinek a pap, kinek a papné…
Azt akarod mondoni, hogy neked a pap? :)
Különben én nem követelem senkinek a fejét. Nem kívánok erkölcscsősz lenni, nem ítéltem meg a most lapokba került cselekedeteit sem Tőkésnek.
Egyetlen cselekedetéről akartam mondani valamit: nevezetesen, hogy „Más szemében ő a szálkát / Megleli, / S az övében a gerendát / Feledi.”
Ahogy ez sokunkkal előfordul.
Vagyis: amit nemigen szeretek, amikor álszenteskedni látok embereket.
Hogy a cím adekvát-e? Természetesen a szentet profánul használom :)
|

|
Pé
2010-04-04 17:01:33
Szindbád, szívesen olvasnék még tőled ilyen remek (al)jegyzeteket!... Tényleg, én talán elhamarkodottan és figyelmetlenül fogalmaztam, valójában helyettem is elmondtad, szebben, meggyőzőbben, mint ahogy én tettem! Kellemes húsvétolást, éljenek a nyulak!:)
|

|
boszy
2010-04-04 17:09:52
Pixi-prexi, krucifixi, Pé, mégiscsak egy egyházi személyhez, a felszentelt bíboros nevéhez , lelkéhez vér tapad!
A mi rendszerváltozásunk vér nélkül zajlott le. Isten és ember előtt! Vér nélül!!!!
Ez a civilizáció bizonyos fokára lelki és szellemi fejlettségre utal.
Tőkés USZÍTOTT, uszította az embereket, és ez megbocsáthatatlan vétek egy egyházfőtől!!!!!! A házaspárt a nyílt utcán gyilkolták meg, vérben fagyva hagyták jó ideig a kövezeten. Borzalmas volt. Gyilkosság volt! Bírói ítélet nélküli öntörvényeskedés, mint a középkorban. Ő ítélkezett mások felett, és hogyan?!!
|

|
boszy
2010-04-04 17:10:58
Pixi-prexi, krucifixi, Szindbád, olyan emberrel büszkélkedni, mint tőkés lászló, nem vall emelkedett lélekre.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 18:02:42
Szindbád, kérlek, írj több (al)jegyzetet Pé barátunk örömére,
hogy ne csak az én szövegeimen kelljen bosszankodnia, ha a blogomra látogat! :)
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 18:20:32
elég szubjektív micsoda ez a tételmondat...
|

|
Szindbád
2010-04-04 19:09:27
Pé, nem kell szerénykedned: egy sor kitűnő gondolatot olvastam már tőled itt, és megesett, hogy Te fogalmaztad meg jobban, szebben, amit én csak gügyögve tettem.
Igyekszem majd többet írni, de a választási kampány miatt nem lesz sok időm.
Gyuszi, van az úgy, hogy néha a pap társasága a jobb, persze szigorúan szexmentesen! :-)
Írod: "Vagyis: amit nemigen szeretek, amikor álszenteskedni látok embereket."
Ebben tökéletesen igazad van. Csupán az a kérdés, hogy Tőkés László mondott-e olyanokat a híveinek, hogy mások feleségét meg ne kívánd! Ne paráználkodjál! (Ha azt mondta, ne parázzál, azért felmenthetjük... :-) ) Szóval ha ilyesfajta gondolatokat pendített meg lépten-nyomon, akkor most éghet az orcája. De ha volt egy csöppnyi lelkifurdalása, kerülte a kéjes vonatkozású bibliai parancsok sulykolását. Bár ez sem menti fel őt igazán, hiszen a passzivitás, az elhallgatás is lehet a hazugság egyik formája. Márpedig hazudni nem szabad a keresztény etika szerint.
Mindenesetre fenntartom a korábban írtakat: én büszke vagyok arra, hogy 15 éve egy XX. századi hőssel foghattam kezet Karcagon.
Ezt üzenem neked is, boszy, s írhatod kisbetűvel Tőkés László nevét, én akkor is naggyal fogom. Bár ha jól belegondolok, az igazán nagy emberek nevei előbb-utóbb kisbetűsök lesznek izmusok, irányzatok formájában.
Kivétel: nemecsek ernő. :-)
Hogy uszított-e Tőkés? (Aki akkor még nem is volt egyházfő, csak egy mezei pap.) Ugyan, mivel? Mert kinyitotta a száját? A hősök már csak ilyenek. Az antihősök viszont kussolnak. És siratják a román történelem két legsötétebb, Drakulán is túltevő, magyarokat előszeretettel nyomorgató alakját. Bírósági ítélet a forradalom hevében? Még mit nem! Megérdemelte a halált az a bitang senkiházi, aki titokban tárgyalásba kezdett az ördöggel a hóhérpalást visszaadásáról, amikor már lángra kapott a tarló a lába alatt.
És még egy adalék: az 1989-es romániai forradalom idején - a dágványos szocialista burjánzás végnapjaiban - azt olvastam egy szolnoki lap címoldalán, hogy "Románia legyen Tőkés-ország!" Ezt a mondatot a Kossuth rádió is ismertette Osgyáni Csaba műsorában. Erre is büszke vagyok. Mert én annál a lapnál dolgoztam...
|

|
Jenei Gyula
2010-04-04 20:07:30
Szindbád,
hogy mit mondott, szinte mindegy. Tőkés egy pap, s mint ilyen képvisel egyfajta erkölcsiséget, amelyben többek között a házastársi hűség is bennefoglaltatik, ha nem tévedek. (Ne essék félreértés, én nem arról beszélek, hogy ez jó vagy rossz, hanem hogy ezt képviseli.) Ha a magánéletében ennek nem képes megfelelni, azért nem kell megítélni, viszont ebben a kérdésben hiteltelenné válik. És innentől erkölcsi kérdésekben nehéz komolyan venni. Más tekintetben lehet szeretni, akár tisztelni... Szerintem.
Ettől függetlenül személyes (sunyi, hétköznapi) történelmünk szép pillanata lehet, amikor szobáinkban a Panorámát nézve szurkoltunk a temesvári lelkésznek. (Tudom, hogy neked volt egy utad is!)
Mint ahogy a Mephisto vagy a Riedl ezredes is pontosan az marad, ami, függetlenül attól, hogy Szabó írt-e jelentéseket.
Egyébként, hogy még világosabb legyek, nekem nem azzal van elsősorban gondom, aki, mint mondjuk Tar Sándor jelentett, hanem azokkal, akik ugyanezt megtették, utána pedig lehazudják, elhallgatják, mitöbb rendszerdöntögetőknek tüntetik fel magukat. Vannak ilyenek, ugye?
Szóval. Ha jelentett, akkor felvállalhatja ezt, mint esendő ember, vagy esetleg próbálja elhallgatja, míg ki nem derül –
de ha jelentett, utána fogja be száját, s ne tetszelegjen erkölcsi pózokban.
Bocsássátok meg, nehezen viselem az erkölcsös megnyilvánulásokat, pózokat azoktól, akikről pontosan tudom, hogy az élet mely területén hazudnak, csalnak. Nem a csalásaik, hazugságaik zavarnak (az vesse rájuk az első követ...), hanem szentfazekoskodnak. Képmutatók.
Tulajdonképpen kit akarnak becsapni? Embertársaikat?
Esetleg magukat?
|

|
Pé
2010-04-05 06:26:04
Szindbád jegyzetében az tetszett, hogy a Tőkés-jelenségről árnyaltan fogalmazott, több (pl. irodalmi-történelmi-pszichológiai vonatkozását) is feltárta a témának, a mindenkori hősök természetrajzát is felvázolta. Erről érdemes lenne esszét írnod, Szindbád, komolyan! (Persze csak a kampány után:-)
|

|
Szindbád
2010-04-05 06:37:44
Gyuszi, azt gondolom, sok mindenben egytértünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy én a 15 évvel ezelőtti kézfogásra vagyok büszke (hat évvel voltunk a romániai forradalom után), mert akkor még nem derültek ki negatív dolgok egyházi emberünkről. Legalábbis olyanok, amelyek hallatán meghőköltem volna. Nyilvánvaló, ma már nem furakodnék mindenáron a közelébe abból a célból, hogy adjon az Isten árva kezembe parolát... De másfél évtizede még ő volt a két lábon járó hős a Kárpát-medencében. Igazán kár, hogy nem tudott megmaradni azokon az erkölcsi magaslatokon, ahovő őt a történelem röpítette.
Csak ismételni tudom magam: a hősöknek és a költőknek (valamint a mosónőknek :-)) korán kell halniuk...
Tar Sándort illetően is igazad van. Kétségtelen, hogy őt beszervezték, és jelentett is. Bevallom, kezdetben nehezteltem rá. Erről annak idején beszéltem neked, Gyuszi. Talán azért volt bennem tüske, mert a Kádár-rendszerben rólam is jelentettek (megvan a III/III-as papírok egy része), s dühített az ilyesmi. Akadtak barátaim, akik ugyancsak a megfigyeltek oldalán álltak, s bátran viselkedtek. Nekem ez volt a mérce.
Ma már tudom, hogy a beszervezettek nagy részét megzsarolták, megfenyegették. Tarral is így járhattak el. De ő - szinte egyedüliként a honi irodalomban - a rendszerváltozáskor feltárta dicstelen múltját, vezeklése első állomásaként megkövette azokat, akikről jelentett. Ezt tekinthetjük erkölcsi megtisztulásnak, katarzisnak. Azt gondolom, ilyesmire csak a nagyok képesek. (Leszámítva közös szegedi költő barátunkat, P.-t, aki hasonló cipőben járt, de ő nem nagy... Egyetértünk?)
Szegény Tar, ha valaki, ő aztán megbűnhődte a múltat. Valószínűleg a halála óráján se nyugodott meg, s így örök időkig a semmi ágán ül szíve.
|

|
Szindbád
2010-04-05 07:07:41
Boszy, az imént újra átfutottam a bejegyzésed. Most azt hagyjuk, hogy a lélek engem illető emelkedettségéről milyen véleményed van. Én csupán a trágyi tévedésedre szeretném felhívni a figyelmed: már említettem itt, hogy ügyeljünk a szentek emlegetésére, ha a református vallásról írunk. Te "felszentelt bíboros"-ról értekezel. Ilyen nincs a reformátusoknál. Ez tipikusan a római katolikus vallásban létező funkció. Még az anglikánok sem ismerik: náluk érseknek nevezik a legmagasabb egyházi méltóságot (Canterbury érsek), a többi főpap primus inter pares, vagyis első az egyenlők közt.
A másik: a nyomorult susztert és "tudós" feleségét nem a nyílt utcán lőtték agyon, hanem a targovistei laktanya belső udvarán. Hogy az gyilkosság volt? És az nem volt az, amikor a Conducator Temesváron és máshol a tömegbe lövetett, s halottak tucatjai maradtak az aszfalton? Az ilyenért csak börtön járt volna? Hogy aztán, mondjuk, 1996 táján a nép visszaszavazza a hatalomba a "szimpatikus házaspárt"? Na, ne! Ismerjük a néplélektant... (Képzeld el, ha Hitler túlélte volna a második világháborút, és öreg korában, 1989-ben egy börtönből kiszabadította volna a nép, s megválasztotta volna demokratikusan elnöknek azzal a felkiáltással, hogy 1937-ben azért jobb volt az élet Németországban... Ismét csak: na, ne! Pedig a nép képes ilysmire... Lapozd fel a Magyarországról szóló történelemkönyveket 1994-nél.)
Boszykám! Képezd magad, a történelmi tények sokat segítenek a valóság megismerésében...
|

|
Szindbád
2010-04-05 07:25:46
Köszönöm, Pé, a biztatásod! Az az igazság, hogy nem szoktam esszéket írni. Talán egyszer...
Tegnap csak kínlódott a PSV. Dzsudzsák tizenegyesét majdnem kifogta a kapus. Mit szóltál?
|

|
boszy
2010-04-05 10:07:58
Te pedig fogd vissza magad, Szindbád! Ez meg az én jó tanácsom.
|

|
boszy
2010-04-05 10:59:48
Van néhány percem. Ami a problámám. NEM vér nélkül ment végbe a rendszerváltozás Romániában.
Nézz utána Szindbád, elég az internet is, mennyi véráldozatot követelt a forradalom. Ő uszított.
Véráldozat nélkül kellett volna LEZAJLANIA a rendszerváltozásnak, türelmesen kivárni a bíróság ítéletét. Halál várt volna a házaspárra.. Ebben biztos vagyok. Szindbád, nézz utána, volt -e akkor halálbüntetés Romániában!
Vagy fogat fogért, szemet szemért, mint a középkorban? De könnyen el tudnád te is intézni az ellenségedet, Szindbád. Komolyan mondom, félelmetes elveket képviselsz.
Tőkés árnyalt jelemzése: álszent, hűtlenkedő, uszító, emiatt véráldozat fűződik hozzá, túlambicionált, pályát tévesztett, otthoni viselkedését lásd a bulvársajtóban, nem egyházi "méltóságként viselkedik " , szeret enni, inni......
|

|
boszy
2010-04-05 11:06:33
Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy egy nyamvadt pacifista boszy vagyok, ezért ezzel a szép húsvéti dallammal köszönök el a blog látogatóitól.
http://www.youtube.com/watch?v=Y4okurV5m5k&feature=PlayList&p=2C14EC656800453E&playnext_from=PL&playnext=1&index=50
|

|
Berliner
2010-04-05 12:42:33
"Pedig a nép képes ilysmire… "
Reméljük április 11-én jól dönt a nép! Csak a Fidesz a jó döntés! Hej, ha a nép is olyan okos lett volna, mint az itt róla bátran véleményt formálók egynémelyike! De sajnos demokrácia van, elvtársak!
|

|
Balambér
2010-04-05 23:14:23
Igazságod van Szindbád! Egy ilyen gazember népségnek, mint Ceausescuék, akik hülyét csináltak az országból a XX. század végén - nem járt kegyelem! A szomorú az volna, hogy ha ma élne, akkor valamelyik párt vezetőjeként megbecsült és ünnepelt politikus lenne! Félelmetes! (Lásd: Horn Gyula!) Ha élne Kádár papa - ma ő osztaná az észt még 98 évesen is! Liberális hülyeség, hogy játsszuk el a bírósági ítéletet - ott volt Milosevics is: még ő akart ítélkezni mások fölött.
Tőkés nagy volt "89-ben - és számomra nagy ma is! A forradalmárok nem átlagemberek. Különben is: szerintem az átlagemberek a legborzasztóbbak, nem szeretnék átlagember lenni! Nem sokkal az események után a bp-i Néprajzi Múzeumban nekem is volt vele szerencsém találkozni: nagy élmény volt!
Ami Berlinert illeti: már semmin nem lepődnék meg, még azon sem, ha az mszp nyerne! De azért ne kenjem az ördögöt a falra!
|

|
Balambér
2010-04-05 23:17:25
Ja, Gyula! Kösz a reagálást D(d)eákné ügyben, nem ismertem ezeket a verziókat!
|

|
Szindbád
2010-04-06 16:21:48
Boszy! Érdekes arc vagy: ütsz egy övön alulit ("...Szindbád, olyan emberrel büszkélkedni, mint tőkés lászló, nem vall emelkedett lélekre."), aztán amikor kapsz egy fricskát viszonzásul, felháborodsz, és végleges távozással riogatsz. Sajnálom, hogy nem állod a sarat.
Volna számodra egy-két helyesbítésem. Írod: "Szindbád, nézz utána, volt -e akkor halálbüntetés Romániában!" Légy erős, boszy, volt! 1990. január 1-jén törölték el Romániában. Ion Iliescu jelentette be. A Ceausescu-házaspárt 1989. december 25-én végezték ki.
Abban igazad van, hogy Romániában nem vér nélkül ment végbe a forradalom. Na, és? - kérdezhetném horngyulásan. A forradalmak sokszor ilyenek: képzeld, ott lőhetnek is, és folyik a piros vér, mint egykor a pesti utcán. Az 1789-es párizsi forradalom ugyan miről szólt? Olvass utána! (Lásd: a Bastille ostromát!)
Ne aggódj, megőrizheted pacifistaságod, a gesztenyét úgyis a forradalmárok kaparják ki neked (is).
"Komolyan mondom, félelmetes elveket képviselsz." - olvashatjuk tőled rám vonatkoztatva. Azt hiszem, kettőnk közül inkább én járok két lábbal a földön. Ehhez adaléknak elég egy újabb idézet tőled: "Véráldozat nélkül kellett volna LEZAJLANIA a rendszerváltozásnak..." Hogyne, hogyne! Állj ki egy forradalmi tömeg elé, és magyarázd meg nekik, hogy te a békés átalakulás híve vagy. Javaslom, ne várd meg a következményt...
Végezetül: "Ami a problámám. NEM vér nélkül ment végbe a rendszerváltozás Romániában." Van ilyen, boszy, de próbáld magad túltenni e történelmi fiaskón, s ne sirasd a múlt Romániáját. Hidd el, a történelem kegyetlen: nem fog a szeme sarkában egyetlen könnycseppet sem elmorzsolni érted...
|

|
Szindbád
2010-04-06 16:23:19
Örülök, hogy egyetértünk, Balambér. De ez nem volt meglepetés számomra, mert tudom, miként gondolkodsz a mai magyar valóságról... :-)
|

|
Berliner
2010-04-06 16:56:44
Elvtársak! Csak a Fidesz! Ha a népet a kommunisták be tudták csapni már háromszor is 20 év alatt, de ha most mindenki jól dönt, minden rendbe jöhet! Ne szavazzunk se Hitlerekre, se újabb mini-diktátorokra! Éljen a parlamentáris demokrácia 2/3-os Fidesz kormányzással még 20-30 évig, vagy amíg Orbán Viktor kedve van hozzá!
"Ez lesz a mi vértelen forradalmunk!" (idézet egy Fidesz vezetőtől)
Mutassuk meg románoknak, cseheknek, németeknek és lengyeleknek, hogy igenis lehet vértelen forradalmat csinálni Közép-Európában!
2010 április 11. Ne hagyd magad becsapni mástól! Csak a Fidesz!
|

|
Pé
2010-04-06 17:04:58
Szindbád, az azért jelent valamit, hogy csapatánál immár annyira megbíznak Dzsudzsákban, hogy rábízzák a tizenegyest!... "Kemény csapat" (Horn:)) a PSV, szó se róla!... Ceausescuval kapcsolatban zavarban vagyok: jót róla még post mortem sem vagyok képes mondani, hallgatni egy gazemberről pedig nem tudok.
|

|
Berliner
2010-04-06 17:15:29
Elvtársak! Dzsudzsák is majdnem a Fidesz arca lett! Azért az egy kicsit többet jelent, minthogy rábíznak egy tizenegyest, egy olyan bajnokságban, mint a holland!
2010 április 11. Csak a Fidesz!
|

|
észbontó
2010-04-06 18:22:49
Berliner, meg vagy húzatva?
|

|
Berliner
2010-04-06 19:13:57
Miért lennék meghúzatva? Dzsudzsák tényleg majdnem a Fidesz arca lett!
2010 április 10. Mindenki szavazzon úgy, ahogy azt kell! Nehogy megbánjuk, mint 1990-98-ban, hogy aztán egy új Torgyán József kerüljön miniszteri székbe!
|

|
boszy
2010-04-06 21:30:57
Szindbád, engem semmi nem untat jobban, mint a parttalan, meddő vita. A véleményemet leírtam, sajnálom a vehemens, egymás mellett történő elbeszéléseket. A politikával ki lehetne üldözni a világból is.
Sajnálom, lelki szempontból közelítek meg történelmi eseményeket is. Női aggyal!
Vitatkozzam veled arról, hogy mindegy már, hogy nyílt utcai kövezeten, vagy néhány méterrel beljebb, a börtön kövezetén feküdtek a meggyilkoltak?
Van értelme ennek a vitának?
Akiket holtukban bárki leköpködhetett. Sötét középkor!
Ha fordul a kocka, akkor nyírjuk ki a hatalom képviselőit? Aztán ha újra fordul a kocka, akkor a másikféle képviselőit? És így tovább. Mikor kikre kerül a sor? Vitatkozzam ilyesmiről?
Azelőtt nem láttam még olyan felvételeket. Közvetlen közelről a halált sem. Emlékszem arra is, hogy az újság mely részén volt a kép a két meggyilkoltról, melyiken a szöveg. Az ott akkor két vérben fekvő halott volt. Nem tudtam szabadulni a látványtól. Újra és újra elővettem az újságot. Egy hétig. Nem akartam elhinni, hogy ilyesmi valóban előfordul Európában. Igen, trauma volt.
A nép azt teszi, amit a szószékekről, pulpitusokról mondanak neki. Félrevezethető. Nem kívánok történelmi példákat mondani. A nép viszi a bőrét vásárra mások sikeréért. Nagyon rosszul is tud dönteni. Nagyon sokszor dönt rosszul. Irányítható.
Persze, aztán tudtam, hogy miért is tört ki ott a forradalom. Miért nem lehetett egyedül ott békésen megoldani a változást??????
És igenis azt gondolom, hogy bármiféle drasztikus közreműködés nélkül végbement volna ott is a rendszerváltozás. Vér nélkül!!!!!! Sok-sok egyszerű ember vérének hullása nélkül. Más érdekeiért. Ismerek romániai magyar nőt, aki akkor férjét elveszítve egészen másképpen gondolkodik most, mint a vehemens blogolók itt.
A történelmi helyzet adott volt. A szocialista rendszer mindenképpen darabokra hullott. Ebből akkor bárki tudott volna politikailag profitálni más emberek vérének hullásával. Nem tartom dicsőséges dolognak, s a véleményemnél megmaradok, egyébként is itt mindenki megmarad a maga véleményénél, tehát semmi értelme nincs vitatkozni. Az igazság annyiféle, ahány ember van. Ezért valóban nem látom további diskurzusnak értelmét. Ráadásul hiányzik egymás véleményének a tiszteletben tartása is. Ezért köszönök el.
|

|
Szindbád
2010-04-07 06:27:27
Csak egyetlen idézet tőled: "Vitatkozzam veled arról, hogy mindegy már, hogy nyílt utcai kövezeten, vagy néhány méterrel beljebb, a börtön kövezetén feküdtek a meggyilkoltak?"
Nos, képzeld el, boszy, hogy az utcán szeretkezel, vagy onnan pár lépésre egy fal mögött, szobában. Van különbség?
De ami a lényeg: egészen eleddig azt hittem, azért vagyunk e virtuális kocsmában, hogy vitákat folytassunk. Ha csak bejegyzünk gondolatokat, s azok elsuhannak egymás mellett az éterben, mi értelme az egésznek? Kérdezd meg a bloggazdát, hogy számára mi az üdítőbb: egy-két száraz, fegyelmezett hozzászólást olvasni, vagy a viták gerjesztette, markáns véleményeket, amelyek Pé, Balambér, bm, benedeksz (utóbbi kettő sajnálatos módon hallgat mostanában) és mások klaviatúrájából szöknek elő? Ki-ki vérmérséklete szerint nyilvánul meg. Én tudom magamról, hogy nem esik nehezemre vehemensnek lenni. De azt is tudom, hogy nyomós ok nélkül nem sértegetek embereket. Olyankor a homozsák visszaüt...
Látod, észre se vetted, hogy a "nem vall emelkedett lélekre" megjegyzésed személyeskedő, sértő. Én Tőkés Lászlóról írtam, te pedig nekem szaladtál. És csodálkozol a következményeken?
Nem akarlak elüldözni innen, mert én is csak vendég vagyok itt. Miattam kár lenne. Vértezd fel magad, és hajrá! Jó viták várhatnak itt ránk, ha maradsz. Ha nem, sajnálom. Tényleg.
|

|
Szindbád
2010-04-07 06:45:53
Igen, Pé, az már egyfajta rang, ha egy csapatban egyvalaki kapja meg a tizenegyesrúgás lehetőségét. Meg a tizenhatos közeli szabadrúgásokét. Szorítottam Dzsudzsáknak, hogy rúgja be, különben fejét vették volna, hiszen elúszik a három pont.
Mit szóltál az este Messi teljesítményéhez? Évek óta figyelem ezt a fiút. Korábban is zseninek tartottam, de most már ki kell mondani: jelenleg ő a világ legjobb játékosa. És nemcsak azért, mert megkapta az Aranylabdát.
A Ceausescuval kapcsolatos véleményeddel egyetértek. Post mortem is gazember. Ismert a latin mondás, amit az újabb kutatások szerint rosszul fordítottak, és így terjedt el: halottról jót, vagy semmit. E logika alapján tényleg nem lenne elmarasztalható Sztálin és Hitler. A nyelvészek szerint a mondás helyes fordítása így szól: halottról jól, vagy semmit. Vagyis egy halottról helyesen, igazságot szólva beszéljünk, mert ő már nem tud védekezni. De csak jót???
Számtalan félrefordítással találkozhatunk: a másik latin mondás szerint "Így múlik el a világ dicsősége". Sokak szerint helyesen: Így múlik el a világi dicsőség. Vagy a bibliai szövegben: könnyebb a tevének átbújni a tű fokán...(mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába). Mint kiderült, a teve és a hajókötél szinonimák. A korabeli fordító az előbbi megoldást választotta, holott a logika a hajókötelet diktálná.
|

|
Szindbád
2010-04-07 06:48:43
Helyesen: homokzsák. De a homozsák sem rossz... Újítás. :-)
|

|
Szindbád
2010-04-07 06:53:47
Berliner, azért én örültem annak, hogy Dzsudzsák a kaptafánál maradt.
|

|
boszy
2010-04-07 12:04:28
Szindbád, ha te is otthagytad volna a fogad a tőkét kovácsoló forradalmár miatt, akkor most nem beszélnél. Vagyis nem írnál.
Gondold el, két gyerekét egyedül neveltefel az anya, a férj meghalt az utcai harcokban. Kinek az érdekéért? És még csak nem is látta a a második gyerekét, mert az náhány hónap múlva született meg.
És hány férj, apa, szerető, fiú nem ment haza soha többé, mert szószékről alaposan behergelték, mint a harci mént. Értelmetlen, felesleges volt a haláluk!!!!! A változás történelmileg adott volt!!!!
Egyébként normális, higgadt, józan eszű emberek voltak, ha békén hagyták volna őket. Élhetnének.
A börtön udvara akkor nyílt terep volt. Bárki bemehetett belerúgni a halottakba. A nő feje hatalmasat koppant a beton padkáján, csaknem szétloccsant. Látványosság volt az iszamós vérben fekvő két tetem. Örülni??? Nem értem??
Nem igaz, hogy érzelmes boszy létemre kocsmanép közzé keveredtem volna.
Ugye Zsül, ezek itt normális emberek, van szívük is, meg lelkük is. A maguk igazán túl egyetemes igazságokkal is foglalkoznak ...
És tudják, hogy mit jelent élni , ha már nem tudják, mit jelent meghalni...
A felszenteletlen bíboros ha évekkel, évtizedekkel korábban akciózik, akkor elismerem az érdemét. Na, de így!!!!?
Addig lapult sunyin???? Évekig? Evett,ivott...
(Bestseller egy férfi, de csak írományként!)
Most is mennyi ember lapul sunyin??? Ugrásra készen.
Az igazi problémákról meg tudomást sem akarnak venni.
|

|
Berliner
2010-04-07 12:07:38
"Berliner, azért én örültem annak, hogy Dzsudzsák a kaptafánál maradt."
Én sem tudom, h ki javasolhatta ezt? Biztosan nem volt egyeztetve Orbán Viktorral!
Csak a Fidesz!! 2010 április 11.!!!!
Ceasescuról és Kádárról jót írni? Nemnem és nem! Az a világ már elmúlt! Horthy is lövetett és ő is csak alig úszta meg! FerencJóskáról 1948 vérbefojtójáról minimum két körút van elnevezve Budapesten!
|

|
Berliner
2010-04-07 12:11:19
1848-49 vérbefojtója Ferenc József, ha esetleg valakit megtévesztettem volna. :)))))
Csak a Fidesz!
2010 április 11.!!!
Vértelen forradalom!!!!!
|

|
Pé
2010-04-07 12:30:20
Berliner, megértem a pártszimpátiádat, de itt lehetőleg ne kampányoljunk.
|

|
Pé
2010-04-07 12:40:43
Sindbád, Messi negyedik gólja elképesztő volt: ahogy elfektetett néhány védőt, majd teljesen lehetetlen szögből előtte a labdát - a kapus lábai között!:) Bődületes!
|

|
Berliner
2010-04-07 12:41:45
Szevasz Pé elvtárs! Ha van egyéb hozzáfűzni valód is a fentebb felvetett témákhoz, esetleg érdemben is, akkor téged is szívesen látunk ezen a blogon!
De ha nincs semmi gondolatod, akkoris elvárunk 2010 árilis 11.-én! Csak a Fidesz! Mindenkire szükség van! Rád is, Pé elvtárs! :))))))
|

|
boszy
2010-04-07 12:51:35
Kérnélek kocsmanép, legyetek szívesek emberi, józan ötletekkel előállni, hogyan lehetne segíteni.
Íme a levél.
37 éves költő vagyok. Cigány férfi. Még emlékszem rá, hogy erdőben
aludtunk a családommal, s emlékszem az első nehézségekre, amit a
beilleszkedés hozott.
Értelmetlen börtönnek láttam az iskolát. Választanom kellett, magyarul
vagy cigányul beszélek-e. Anyám, apám választott. Magyarul kezdtem
beszélni. Szebbnek találtam és nehezebbnek, mint a cigányt.
Elkezdtem falni a magyarok kultúráját, a magamét elhagytam. Bánom.
Soha nem tudom magamnak megbocsátani.
Pár hete a végső összeomlás fenyeget, gyakran nézegetem a tenyeremet,
a szívemet.
A tenyerem finom, olyan emberé, aki kevés fizikai munkát végzett,
hajlékonyak az ujjaim, erős a markom. A szívem tiszta, mint egy
kihipózott fürdőkád.
Zúg körülöttem a világ. A minap felakasztotta egy velem egyidős cigány
ember magát, véletlen talán, hogy nem én voltam. Siratni akartam, de
nem ment: megértettem, értettem mindig is, miért fogja egy hozzá
hasonló ember megtenni az akasztást. Megakad a torkunkon, amit itt
tanulunk. Helyette is elmondom, szelíden, szinte mosolyogva.
Lassan az utcára kerülök, nincs hol laknom. A város, amit életem
színpadjának választottam, s ahol játszottam is egész sok szerepet,
úgy, érzem egy ideje nem lát. De ért. Érteni próbál. Szeret. Szeretni
próbál. Segíteni próbálok, mesebeli hittel, hogy megértsen, nem
kiáltok, csak suttogok, megolvasztható minden háború haragja, minden
nyugtalanság, zaklatottság mögül kiszólhat a béke.
Sok ember, míg éltem, segített nekem. Nélkülük a Nagy Magyar kultúra
kapuján belépni sem lett volna esélyem, kimagasló intelligenciával is
kisegítőiskolába irányítottak az első "hivatali emberek". Anyám
harcolt értem, rendes iskolát kaptam, ahol ma is büszkék rám, nyolcvan
éves tanítónők írnak nekem APEH-listából kilopott címre levelet,
mennyire hálásak, hogy taníthattak, s hogy én voltam legizgalmasabb
tanítványuk. A tanítvány, aki olyan elmélyülten figyelte ezt a
kultúrát, hogy szinte nyála csöppent mindenre, amit a katedráról
meséltek neki.
Aminek neki kezdtem, sikerrel elvégeztem. Gyakrabban nem értette
senki, minek kezdtem neki. Bűntelen maradtam, mégis bűnösnek érzem
magam túlzásaimért, hangos kiáltásaimért, szerelmeimért. Ma is
kevesebbnek érzem magam annál, aki nem látszik cigánynak. Ma is félek
azoktól az emberektől, akik cigánynak látszanak.
Jó ideje nincs lakásom. Aludtam padon, padlón, ég alatt, szerető,
megértő emberek ágyában, szivacsán, sötét, levegőtlen spájzban, volt,
hogy meg kellett hunyászkodnom egy-egy takaróért, elalvás előtt József
Attila Ódáját szavaltam el magamnak ima helyett, mert azt a verset
szeretem minden tudatállapotomban. Imádkozni nem fogok. Istenekben nem
hiszek.
Szeretem a hazát, ami megszült. Magyarnak érzem magam. Szegénynek
érzem magam. Gazdagnak érzem azonban magam mindabban, amit nehéz lehet
szavakba foglalni -- talán ezért lettem költő.
Szeretem a magyar őseim vadságát, erejét, bölcsességét. Szeretem
szelídségét és bátorságát. Szeretem szegénységét.
Szeretem a hazám alakját: egyszerre szakóca, mely segít élni, követ
pattintani, s egyszerre becsületes fegyver, mert csak testközelből
lehet vele ütni.
Nem szeretek cigány lenni, nem szeretek nem cigány lenni. Szeretek
szegény lenni. Kényes ember vagyok, nem vágyom és fogadok többet, mint
ami a boldogság alapjaihoz kell. A boldogságot megcsinálnám én.
Szeretem a magyar nyelvet, a filozófiáját, a belőle kiragyogó
szellemet. Ha gyémánt lenne, látnám a beléje szerkesztett smaragd
színét kiragyogni: ez a magyar nyelv szenvedélye, szerelme.
A szerelmem három hete elhagyott. A hitem hat heted három hete
elhagyott. Nem tudom, hol alszom holnap, érdemes-e elaludnom még ma,
érdemes-e még felkelnem holnap.
Talán írtam sok gyenge versem között 2-3 jót, talán egy nagyon szépet
is. Ez egyelőre az összes vagyonom, amit a magyaroktól, gádzsóktól
haza tudnék vinni, ha lenne hova haza térnem, s eldicsekednem, milyen
messzi tájról érkezem.
Nincs hova haza mennem. A családom törött, poros, mint a szétzúzott
fürdőszobacsempe. Magányos vagyok, sikeres és boldogtalan.
Folyton biztatnak, akik ismernek, hogy kérjek, merjek kérni.
Lakást kérek. Kitüntetettséget. Lehet, érdemtelenül. Lakást kérek
attól a várostól, amelyik elismer költőjének, szeret, keres, támogat,
ismer. Kérem, hogy ígérjen és adjon nekem könnyű álmot. Akkor is, ha
nem érdemlem meg. Adjon azért, hogy higgyek az égben, ami Budapest
felett vakuzza furcsa történeteinket. Adjon azért, hogy
megnyugodhassak, kipróbálhassam, milyen többnek lenni,
gondtalanabbnak. Adjon azért, hogy végre üzenhessek sikert régi,
halott költőnknek, hogy lehet még jó Budán lakása szavak gondnokának.
A hivatal rendjét megismernem nem sikerült. Nem tudom, ezt a levelet
kinek címzem. Verseket mormogok azért, hogy értőn, nyugodtan olvasson,
ne hezitáljon, és segítsen ki hajléktalanságomból. Fáradok, komorodok.
Másom nincsen, tehát maradásommal, figyelésemmel, versekkel és kicsi,
fontos katarzisokkal fizetek. Nem tudom, ezek ma mennyit érnek. Azt
sem tudom, kinek mennyit én.
Jónás Tamás, 2010. áprilisa
|

|
Berliner
2010-04-07 12:59:33
Boszy! Majd a Fidesz segít!
|

|
Pé
2010-04-07 13:19:37
Berliner, április 11-én én is szavazni fogok, méghozzá arra a pártra, melynek szavazótábora meglehetősen heterogén - ilyeténképpen nyilván olyanokkal is együttszavazok majd, akikkel egyébként biztosan nem ülnék le egy kocsmaasztalhoz - mindegy, hogy az illető elvtársnő vagy úrhölgy. (Gyulának pediglen azt tanácsolnám, hogy ne engedje át a szűrőn az aktuálpolitikai kampányüzeneteket!)
|

|
Szindbád
2010-04-07 14:37:59
Pé, ismét csak egyetértek veled. Én sem találom szerencsésnek, hogy ezen a blogon nyílt kampányolás folyjék az egyik tömörülés mellett. Ne haragudj, Berliner!
Írom ezt úgy, hogy akik ismernek, tudják, hová húz a szívem...
|

|
Jenei Gyula
2010-04-07 14:51:10
Hm.
Kedves hozzászólók. Tételezzzük föl egymásról, hogy világra nyitott, döntésképes emberek járnak erre a blogra, akik nem véletlenül teszik az x-et oda, ahová.
Vagyis örömmel venném, ha az aktuálpolitikával nem foglalkoznánk itt. Álneveken különben elég snasssssz ilyen kérdésekről diskurálni.
Pé, a tanácsodat köszönöm, mindenesetre az is lehet aktuálpolitikai kampányüzenet, amit nem direkt annak szánunk. :)
Nem akarok én mindent leragálni, de ehhez a vitafolyamhoz annyit, hogy a történelmet elszenvedjük (néha persze fel is emelhet bennünket). Arra viszont, hogy a nemes eszmék igazolhatják-e a vérontást, inkább nem mondanék semmit. Bonyuloltabb ez annál, hogy egy-két "tételmondattal" elintézzük.
Tőkés, meg a forradalmárok!
Meg Ceausescu. Utóbbi egy rossz diktátor volt. Ez nem kérdés. Árnnyalni lehet, de relativizálni nem érdemes.
Hogy az1994-es magyar történelmet hogyan vizionálod össze a hitleri időkkel, azt nem értem, Szindbád.
Kérlek, ne is magyarázd meg, akkor sem fogom érteni.
Ceausescu és Kádár közé sem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez nem politikai kérdés, ez egyszerűen történelmi. S ne vakítson el bennünket a távolsághiány.
Ja, nem akartok átjönni egy frissebb bejegyzésre, nehogy elunjuk itt magunkat? Vagy megunjuk egymást.
Inkább írok egy vadiújat, hogy Tőkés és Ceausescu miatt ne menjünk ölre. :)
Ezen a héten inkább vitatkozzunk azon, hogy szolnoki-e a habos isler.
Mit szóltok? Még ma felteszem az új bejegyzést.
Még annyit, hogy az Eső tavaszi száma Jónás Tamás-verssel nyit. Tamás érzékeny, kitűnő költő és ember.
A nyári Eső pedig a fociról szól. Egy jeles írónó, aki épp most ígérte ímélben, hogy megpróbálja beleélni magát a focitémába, s hogy valószínűleg írni fog nekünk valamit, ezt írta még:
A foci a legférfiasabb dolog, főleg azóta, hogy a férfiak nem háborúznak annyit – tehát az egész iránt egy nő sem lehet közömbös.
Férfas férfitársaim, örülök, hogy rajta vagytok a témán. Inkább Dzsudzsákkal foglalkozzatok, mint mással!
:)
|

|
Szindbád
2010-04-07 15:05:18
"Hogy az1994-es magyar történelmet hogyan vizionálod össze a hitleri időkkel, azt nem értem, Szindbád.
Kérlek, ne is magyarázd meg, akkor sem fogom érteni."
Nem hoztam össze, csak mint példát említettem meg. De csitt, ne többet erről!
Ez itt a hallgatás jele..................................................................................................................................................................................................... :-)
|

|
boszy
2010-04-07 16:16:56
Megértettelek, Pé, én meg már azt hittem, hogy leülhetek az asztalodhoz.
|

|
Pé
2010-04-07 16:46:58
Boszy, mit szólsz a Frei-kávézóhoz?... Röstellem, de nem járok kocsmába! -:)
|

|
Pé
2010-04-07 17:01:39
Jónás Tamás levele annyira megrendítő, hogy szinte beszélni sem lehet róla... Húsvét másnapján hozzám közeliek szidták a cigányokat - mondhatni, enyémek, újsütetű rokonok, előkelő magyarok - , akkor sem szóltam, gyáván hallgattam, mintha cinkosuk lennék - azóta is bánom, hogy nem mondtam el, mit gondolok erről. Mert ha akár csak egy van...
|

|
Berliner
2010-04-07 17:38:11
Jajmá ez az aktuálpolitika, amikor itt van nekünk Dzudzák! :)))
Egy kicsit snassznak érzem az ilyet megismételni, de " Gyulának pediglen azt tanácsolnám, hogy ne engedje át a szűrőn a futballt, mint témát, ha nem arról írt! "
Pé elvtárs! Csak a Fidesz! :))))
Kádár, Horthy és FerencJóska is jófej volt, amikor a tömegbe lövetett, ellentétben a szemét román Ceausescuval! :))))
|

|
Berliner
2010-04-07 17:49:54
Szindbádot nem olvastam. Én sem találom szerencsésnek, hogy ezen a blogon a futballról essék szó, vagy bármely focistáról. Ne haragudj, Szindbád!
Írom ezt úgy, hogy akik ismernek, tudják, hogy kinek szurkolok…
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
cili
2010-04-07 20:04:10
Tőkés rendszerváltó érdemeit nem csökkentette családi balhéja. (Egyébként, pé egészen sok családot ismerek, ahol nincs balhé, de ne indulj fotózkodni, ők nem szeretnék ezt, számukra ez a természetes)DE - azonnal le kellene mondania a püspöki címről. A németországi evangélikus püspök asszonyt ittas vezetésen érték, néhány nap múlva lemondott. Mert elveszítette erkölcsi hitelét. Tőkés püspöknek ugyanezt kellene tennie. Mert elveszítette erkölcsi hitelét. Ennyire egyszerű. És lehet idekeverni választást meg meccseket tételmondatokkal, a lényeg sajnos az, ami: Tőkés nem lehet példa, nincs tovább erkölcsi alapja egyetlen prédikáció megtartására a családi értékekről. Most egy dolgot tehet - visszavonul.
|

|
Pé
2010-04-07 20:31:54
Cili, nekem tulajdonítasz egy olyan mondatot, amelyet én le nem írtam! Önmagamat idézem: "Csökkenti az akkori érdemeit, hogy családi problémái vannak?… Kinek nincsenek? (Ha ilyent ismersz, szólj, és elmegyek lefényképezni az illetőt.)" - Tartom, hogy nem létezik olyan család, amelyben ne fordulnának elő PROBLÉMÁK. (A "probléma" nem a "balhé" szinonimája.)
|

|
Berliner
2010-04-07 21:14:08
Most már csak az a kérdés, hogy Tőkés László családi balhéja vagy Tőkés László családi problémája a téma? Egy kicsit szómágia ez, de van aki ebben erős.
Én azt mondom, még szerencse, hogy nem fideszes Tőkés László, mert akkora égés ez, mint négy éve Mikola Istváné volt.
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-07 21:37:26
A probléma nem botrány, a botrány nem probléma,
Tőkés családi balhéja nem probléma. Vagy probléma. Vagy.
Pé írja: "Csökkenti az akkori érdemeit, hogy családi problémái vannak?… Kinek nincsenek? (Ha ilyent ismersz, szólj, és elmegyek lefényképezni az illetőt.)"
Cili írja, az első mondatban Pét hivatkozva: "Tőkés rendszerváltó érdemeit nem csökkentette családi balhéja. (Egyébként, pé egészen sok családot ismerek, ahol nincs balhé, de ne indulj fotózkodni, ők nem szeretnék ezt, számukra ez a természetes)"
Pé írja: "Cili, nekem tulajdonítasz egy olyan mondatot, amelyet én le nem írtam! Önmagamat idézem: “Csökkenti az akkori érdemeit, hogy családi problémái vannak?… Kinek nincsenek? (Ha ilyent ismersz, szólj, és elmegyek lefényképezni az illetőt.)” - Tartom, hogy nem létezik olyan család, amelyben ne fordulnának elő PROBLÉMÁK. (A “probléma” nem a “balhé” szinonimája.)"
Tehát: Tőkés csalja a feleségét. Ez nem családi balhé, hanem családi probléma.
A csalás szinonímája: probléma.
Már mindent értünk.
Kedves olvasó, szerintem nyugodtan belevághatunk egy középfokú érettségi szövegértési feladatába.
|

|
Pé
2010-04-08 05:48:42
Ne beszéljünk mellé, ha kérhetném!... Én problémának minősítettem a Tőkés-családban történteket, te balhénak. Azaz különbözőképpen minősítjük a történteket. Erre mindkettőnknek joga van. Egyébként sem hiszem, hogy a félrelépés, a megcsalás "balhé" lenne. Szegényes szókincsünkre jellemző, hogy egy jelenség leírására sebtében előrántunk egy kifejezést anélkül, hogy keresnénk egy megfelelőbbet, pontosabbat. Most úgy gondolom, sem a "probléma", sem a "balhé" nem alkalmas annak jellemzésére, ami Tőkéssel történik. Talán a "lejáratás" a legalkalmasabb szó erre.
|

|
zakkant
2010-04-08 05:51:58
Tetszik ez a Berliner. Jó fej vagy hapsikám.
|

|
észbontó
2010-04-08 07:18:50
Zakkant, zakkant...
|

|
Berliner
2010-04-08 09:46:36
Ez a szemét Tőkésné! "Lejáratja" azt a remek embert, amikor annyi sok terrorizálásban volt része, hogy a megcsalások problémáját ne is említsük! :))))
Változás kell ide, mert egy középiskolai "Magyartanár"-nak is szegényes a szókincse, ott tartunk!
Csak a Fidesz! 2010 április 11.! Pé elvtárs, gyere el! Várunk! Neked is változni kell! :))))
|

|
Berliner
2010-04-08 10:29:21
zakkant! Köszi, hogy "jó fej"-nek tartasz! Pedig én nem is lövettem szét a népemet... :))))
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
Jenei Gyula
2010-04-08 11:29:22
Szerintem nem beszélek mellé.
Mert nyilván amikor azt írod, Pé, hogy ne beszéljünk mellé, az szövewgértésileg :) annyit tesz, hogy azt kéred, én ne beszéljek mellé. Hogy szegényes szókincsemből nyilván nem telt megfelelő szóra.
De a balhét nem én használtam, csak hogy a tényeknél maradjunk. Az utóbbi bejegyzésnél írtam le, de más szövegkörnyezetben,Cilit idézve.
Én a botrány szót használtam, de különben a balhét ugyanolyan pontosnak érzem a helyzet megjelölésére.
De Pé, mit szőrözünk ilyen hülyeségeken?
Ahelyett, hogy (bocs, csak így többes számban) a lényegről beszélnénk.
Szólj, ha ráérsz. Egyszer elmehetnénk sörözni. Vagy mivel kocsmába nem jársz: teázni :)
Szép napot!
|

|
boszy
2010-04-08 12:04:53
Pé. Ha legközelebb erre járok, azt próbálom majd bebizonyítani, hogy a fehér valójában fekete, és vannak szituk, mikor nincs is jeletősége, meg a fidesz&emeszpé majd' mindegy, szóval lelki szemeimmel elnézem (majd), ahogy felpumpálom az adrenalint, ahogy érzelmi és indulati reakciókat váltok ki néhány ccc pasasból.
Na tsá&tsók
|

|
Pé
2010-04-08 12:31:36
Gyula, természetesen Cilinek írtam a válaszom, vele volt "terminológiai" vitám!... Boszy, belőlem ugyan nem váltottál ki különösebb indulatokat, kiakasztani újabban is csak némely tanítványom képes, ez a kampány meg különösképpen lagymatag, borítékolt egy bizonyos párt győzelme, ergo a politika sem indulatgerjesztő, a színkontrasztokkal meg nálam hiába próbálkoznak a csajok, egészen biztosan nem fogok ugrani, na, pá!...
|

|
cili
2010-04-08 13:30:31
Pé, ez egy tipikus himsoviniszta megközelítés, ha egy férj évtizedeken keresztül csalja a feleségét, az csak probléma. Lehet, férfiszemmel igen. Nőivel azonban - balhé. Bocs, nem akartam új dimenziót nyitni a vitában, de tény, a férfiak hűtlensége az többnyire bocsánatos bűn. De nem egy püspöké! És egyáltalán nem említeném egy lapon a családi problémákat a család szétzilálásához vezető hazugságokkal, megcsalásokkal. Ha már szövegértünk, a probléma lehet pozitív is, nagy problémánk volt húsvétkor, hogy színházba menjünk, vagy hangversenyre? De azért emiatt nem balhéztunk össze. De viccen kívül: Tőkés püspök tettei - így jó? - nincsenek összhangban vállalt és hirdetett küldetésével.
|

|
észbontó
2010-04-08 13:44:50
Cili, cili...
|

|
Pé
2010-04-08 13:57:43
Szerintem Tőkés nem csalta meg a feleségét - ha figyelmesebben olvasod a hozzászólásomat, feltűnt volna, hogy én az egészet egy jól átgondolt lejáratási kampánynak minősítem. Inkább Tőkésnek és az édesapjának hiszek, semmint a válni akaró feleségnek. Hidd el, nekem nem kell megmagyaráznod, mit jelent az, amikor az egyik fél (nő vagy férfi) szétzilálja a családot hazugságaival.
|

|
Pé
2010-04-08 14:03:39
"Edith arrogáns volt, nem törődött a férjével, megesett, hogy fejszével törte be urának otthoni irodáját. Volt, hogy vitájuk odáig fajult, hogy a szeme előtt tépte szét a prédikáció szövegét. A tavalyi európai parlamenti választáson férje ellen kampányolt. Végül pedig megzsarolta, ha nem kap több pénzt a püspöktől, lejáratja őt a sajtóban."
http://www.civishir.hu/bulvar/a-batyja-szerint-tokesnek-volt-oka-a-megcsalasra/0401090205
|

|
Berliner
2010-04-08 14:43:20
Pé elvtárs, ha volt oka a megcsalásra, akkor semmi baj!
Egy papról beszélünk, Pé, egy püspök csalta meg azt, akivel egy életre kötött szövetséget!
Ezen több múlik, mint egy "vidéki Magyartanár" vállvonogatós véleményén..Reméljük Istenről, hazáról, magyarságról, valamint a sok százezer rá odafigyelő emberről nem így gondolkodik Tőkés László a mézes-mázas beszédei mögött, mint a saját házassági esküjéről!
Csak a Fidesz! 2010 április 11. Változás, Pé elvtárs!
|

|
Berliner
2010-04-08 15:13:02
"Végül pedig megzsarolta, ha nem kap több pénzt a püspöktől, lejáratja őt a sajtóban"
Hát ilyenek ezek a háromgyerekes családanyák hatvanfelé közeledve... :)))
Ááá, nem a férfiak szoktak félrelépni, hanem a pénzéhes hatvanas nők lelépnek! :)))
Pé, te honnan jössz? :)))
Mindent elhinni még a templomban sem kell!
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
Pé
2010-04-08 16:06:44
És miért hinnék egy olyan nőnek, akiről semmit sem tudok?... A háromgyermekes Tőkést ugyan nem ismerem, de sokat hallottam róla, számomra hitelesebbnek tűnik, mint a bosszúra szomjazó felesége. Ennyi. Amondó vagyok, hagyjuk abba, egymást úgysem fogjuk meggyőzni. (Nyilván az "elvtárs"-azást sértésnek szánod, hát fölvilágosítalak: nem vagyok elvtárs, azaz nem az ún. baloldali-liberális oldalon állok, de ízléstelennek tartom a folytonos fideszezésedet, még ha ugyanarra a pártra is fogunk szavazni 11-én.)
|

|
Berliner
2010-04-08 16:41:01
Pé elvtárs, az elvtársazás nem sértés, csak ha annak veszed! Olyan ez, mint a tegeződés, amit te is alkalmazol ismeretlenek felé. :)))
Látod Pé elvtárs, mindenkivel van itt egy kis ízlésbeli problémád, de Tőkés Lászlót csak te véded körömszakadtodig, majdnem ismeretlenül is.
Valamint te ítéled meg/el a feleségét is, szintén majdnem ismeretlenül.
Lelked rajta, Pé elvtárs...
"És miért hinnék egy olyan nőnek, akiről semmit sem tudok?… "
Dehogynem tudsz Pé... Csak amit tudsz, nem illik a Tőkés Lászlóról magadnak festett képbe. 3 gyerek, 20-30 év egy pap feleségeként, ami kapásból nem ugyanaz, mintha valaki egy "Magyartanár" felesége, ráadásul folyamatos terrorizálás, és megcsalások éveken át... Egyébként ez utóbbit sms-ekkel is bizonyítja a megcsalt asszony, így nagy kérdés, hogy ezt a tényt miért hagyod ki az "érvelésedből", Pé elvtárs.
Nem válaszoltál arra se, hogy a pénzéhes hatvanas asszonyok miért és hova lépnek le...de általában is úgy nézem, hogy inkább ott a lényeg, amire nem írsz semmit, Pé elvtárs!
Csak a Fidesz! 2010 április11.
Milyen szép az, amikor ilyen sokféle ember egyet akar, pedig még a kertkapumon sem jöhetnek be normál esetben...nem hogy kocsmaasztal...! :)))
|

|
Pé
2010-04-08 16:47:16
Sok szöveg, semmiért... Változatlanul fenntartom a véleményemet. Kár erőlködnöd. Nem vagy meggyőző.
|

|
Berliner
2010-04-08 17:09:11
Pé elvtárs, rossz híreim vannak! Nem akartalak meggyőzni! Nem vagy te az a kategória!
:)))
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
Pé
2010-04-08 17:41:47
Szerény kategóriám őszintén örül, hogy nem akartál meggyőzni, reklámhordozó elvtárs!:)
|

|
Berliner
2010-04-08 19:36:01
Pé elvtárs, tudom, hogy tanárember vagy, így még súlyosabb, amit írok rólad, mert sokan a gyerekeik nevelését bízzák rád, bízva az intézmény jó hírében, de ez a kategória, amit te ma bemutattál, az a papagájunk kategóriája, mivel szegénnyel szintén nehéz a tartalmas kommunikáció, szegényes szókincse okán, és az érvekkel szembeni érzéketlensége révén.
Ez egy papagájtól azonban kevésbé fájdalmas, mint egy "Magyartanár"-tól, viszont e "Magyartanár" nagy előnye a papagájunkkal szemben, hogy szavazni fog..! :)))))
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
|

|
Pé
2010-04-08 21:09:11
"Csak a Fidesz! 2010 április 11.!" - rikoltá újfent a Papagájok Papagája!:)
|

|
Berliner
2010-04-08 22:11:58
Ha rám gondoltál,Pé elvtárs, én mondok mást is, csak a többihez úgy tűnik, te kevés vagy! :)))
Én mára, vagy talán a választasokig, vagy talán örökre itt hagylak, Pé elvtárs. Jó volt veled beszélgetnem, de tudod, van énnekem papagájom is, azzal is beszélgethetek ilyen szinten Tőkés László viselt dolgairól, - nem beszélve az értelmes emberekről! :))))
Ha nem írnék többet el ne feledd 3 napig, Pé elvtárs,
Csak a Fidesz! 2010 április 11.
(tudom, hogy nem fogod elfelejteni: a papagájom is megtanulta volna ennyi idő alatt...bízom benned!)
:))))
|

|
Szindbád
2010-04-09 06:58:43
Kedves Berliner!
Pé-t eszelősen belehajszoltad egy méltatlan vitába. Ráadásul átlépted a Rubicont: személyében támadod őt. Mire való ez? Mit akarsz elérni? Ha azt gondolod, hogy kettőtök vitájában te keltesz szimpátiát, súlyosan tévedsz. Pé higgadtan, entellektüel módjára veri vissza az elvtársozó fricskáidat.
Szépen kérlek, hagyd abba a fideszezést. Kezdem azt gyanítani, hogy te csak merő gúnyból emlegeted ezt a pártot. Nem a szíved csücske... Egy nemzeti érzelmű polgár nem így nyilvánul meg.
Érted, Berliner, avagy TIHANYINÉ?
|

|
Olívia
2010-04-09 10:54:06
Berliner, drága Berliner, napok óta olvasom az Ön szellemes írásait. Ilyen sziporkázó intellektussal, mint amiről Ön napok óta tanúbizonyságot tett, nagyon ritkán lehet találkozni. Olyan hullámhosszra kerültem Önnel lelkileg, szellemileg, csaknem fizikálisan is, melyre az életben nagyon ritkán adódik alkalom.
Nagyon kérem Önt, írjon nekem egy mailt - mateolivia@gmail.com címre.
Üdvözli önt. Olívia
|

|
Pé
2010-04-09 13:31:20
Szindbád, szerintem is provokatőr ez a reinkarnálódott Tihanyiné, kezdettő fogva hecceli a fideszeseket, azt a benyomást akarja kelteni, hogy valamennyien nagyhangúak, elvtársozók, pokróc stílusúak, korlátoltak vagyunk. Örülök, hogy te is észrevetted a kilógó lólábat!:)...
|

|
Balambér
2010-03-30 20:32:12
Régen tudjuk, hogy nagy marhaság ez az óraállítás, de nem tudjuk elismerni!
|

|
észbontó
2010-03-31 15:39:26
Az órák róják szüntelenül útjukat... (Stirlitz)
|

|
Pé
2010-03-27 09:02:39
Olvasom a legújabb Esőben a Várszegivel készített interjúban, hogy anno senkinek sem tűnt fel a később nagy íróvá vált Darvasi tehetsége. Mint ahogy a mostanában József Attila-díjjal kitüntetett (még mindig fiatal) prózaíró írói vénájára sem figyelt fel anno a magyartanára (pedig már akkor készen volt egy hosszabb - természetesen még "zsenge" - történelmi regénye - nekem később mutatta is a vaskos kéziratköteget!)... És eszembe jut vadállat (ma sem tudok találóbb jelzőt) matektanárom, aki agyba-főbe vert bennünket az általánosban - aztán ő csodálkozott a legjobban, hogy nem sikerült "belénk vernie" a matematikát!... Sajnos néha azok ártanak a legtöbbet a gondjaikra bízott csemetéknek, akiknek az életútjukat kellene egyengetniük: tanárok, szülők, közeli hozzátartozók... Sok múlik a vak véletlenen: hogy hová születtünk, kik bábáskodtak körülöttünk eszmélkedésünk kezdetén.
|

|
Pé
2010-03-27 10:55:39
...És akkor most sorolhatnám, hogy ki mindenkire (tanárra, családtagra stb.) emlékszem szívesen vissza - mert így teljes a kép!... Remek tanáraim is voltak, akik nélkül egészen biztosan nem lennék az, aki ma vagyok (pontosítok: akivé formálódtam - hogy lehetett volna-e jobb ember belőlem?... talán!, de rosszabbul is alakulhatott volna az életem - sokan voltak, akik segítettek abban, hogy ez ne következzen be). Az iskola szerepe rendkívüli, két rossz tanár mellett ott van két jó is - néha az is elég, ha "csupán" bátorítanak, megdicsérnek, odafigyelnek, nem kell feltétlenül a piedesztálról szónokolniuk!... Talán épp ezekből a pozitív megnyilvánulásokból lett kevesebb a mai iskolákban, az okítás, az osztályzatgyártás, a tanítás technicizmusa háttérbe szorította az eredendően emberit.
|

|
észbontó
2010-03-29 06:49:16
Le a tanarakkal!
|

|
Szindbád
2010-03-29 12:09:16
"Ki tudja, a fiút a tanárnő vagy az osztálytárs megjegyzése bosszantott-e jobban? Ki tudja, mit hoz a jövő? Hogy ezek a kamaszok miként állják meg helyüket a tanulásban, az életben, emberségben? - írja a bloggazda.
Gyanítom, hogy az ő fiáról van szó.
Hasonló velünk is megesett. A Kassai Általános Iskola tornatanára, a fiam osztályfőnöke azt vágta a gyerek fejéhez nyolcadikban, hogy túl nagy falat lesz neki a Varga Katalin Gimnázium. Nekünk, szülőknek is be kellett mennünk az iskolába valami papírt aláírni, hogy a mi beleegyezésünkkel jelentkezik a fiú a Vargába. A tanárnő mogorván nézett ránk, mintha azt sugalmazta volna a szeme: apuka, anyuka, jól meggondolták? Hiszen a gyerek...
A későbbiekben, akárhányszor találkoztam a tanerővel, úgy éreztem, nyársal a szeme. Képzelem, amikor a kollégáival beszélgetett, elpanaszolta nekik, hogy ennek a hülye gyereknek a még hülyébb szülei erőltetik a Vargát. Pedig dehogy erőltettük mi! A gyerek akarta azt a gimnáziumot.
No, ettől fogva a tornatanár és köztem kisebbfajta ellenszenv alakult ki, pedig egy rossz szót sem szóltunk egymásnak, de mindig láttam rajta, hogy valamit nem bocsát meg nekem. Ímmel-ámmal köszönt. Az okot sejtettem, mégis azon kaptam magam, hogy kezdem nem szeretni a hölgyet. Egyszer azt terveztem, hogy elé állok, és megkérdezem tőle, árulja már el, mi a fene baja van velem. Mert ha van oka, gyűlöljön csak kedvére, ám ha afféle képzelt szülői menedzserkedésért gyűlöl, akkor nagyon melléfogott. A méltatlan gyűlöletet képtelen vagyok megérteni.
Végül elhessegettem a gondolatot. Minek szerezzek magamnak egy újabb ellenséget?
A ballagás után nem mentem oda a hölgyhöz egy szál virággal megköszönni a törődést, mint ahogyan mások tették. (Gondolom, ez egy újabb adalék volt a szemében, hogy mekkora bunkó vagyok.) Nem akartam alakoskodni, s ez egyszer szándékosan mellőztem a keresztény etika megbocsátásra vonatkozó tételét. Az a bizonyos övön aluli mondata bevésődött egy életre. Alighanem a fiamnak is, aki később erős négyessel elvégezte a Vargát, németből nyelvvizsgát is tett. Szegedre felvételizett, a természettudományi karra. Jelenleg negyedéves (pontosabban a basic után elsőéves a masteren), és az évfolyam második legjobb tanulója. Még az is felmerült, hogy benn marad az egyetemen oktatónak. Nagyon szorítok neki, de természetesen azt csinál, amit akar. Már 23 éves.
Gyula, három szócskát üzenek a fiadnak, vésse jól kebelébe: fel a fejjel!
|

|
Szindbád
2010-03-29 12:13:21
Helyesen: sugallta a szeme...
|

|
Jenei Gyula
2010-03-29 22:01:34
Hm. Ismétli magát minden történet az időben. Néha még a helyszínek is egybeesnek, az iskolák... Csak a szereplők mások :)
|

|
Jenei Gyula
2010-03-29 22:03:26
Pé, a módszerek!
A matektanárod födhözragadt ember lehetett, szó szerint vette, hogy belétek kell verni a tudást :)
|

|
Pé
2010-03-29 22:35:48
A fiam idén érettségizik a Vargában. Mondom én is (enyhe túlzással), jó négyes tanuló. Anno a Kodályban, amikor bementem a bizonyítványa másolatáért, engem is "jóindulatúan" le akartak beszélni arról, hogy a fiamat a Vargába írassam. (Igaz, jómagam nem is erőltettem a dolgot, igazából kényelmesebb lett volna számomra, ha a rivális középiskolába, a Verseghybe jelentkezik. Ám miután mindkét gimnázium ún. "nyílt napján" részt vett, kerek-perec kijelentette: vagy a Vargába, vagy sehová. Ráhagytam. Gondoltam, vargás tanárként legalább rajta tarthatom a szemem. Én nem bántam meg. Talán ő sem.) - Észbontó, lejjebb már nem is lehetne!:)
|

|
Jenei Gyula
2010-03-30 06:43:47
Kodály? Külön történet lehetett. Amikor a Jászkun Krónikánál dolgoztam, egyik kollégámnak szóltak a nevelési tanácsadóból, hogy abból az iskolából feltűnően sok gyereknek van szüksége pszichológiai ellátásra. Egyébként kitűnő tanulóknak is. Olyan szorongva lehetett csak megfelelni a követelmáényeknek. Született is cikk a dologról.
Persze nem a cikktől, de mert a szülőknek is szembesülniük kellett a tényekkel, remélhetően megváltozott az egykor "elit"-nek számító suli szellemisége.
|

|
észbontó
2010-03-30 10:09:41
Szinbád nyugodj meg, ha az ilyen tornatanárnő keze alatt tanult volna Einstein (aki rossz tanuló volt, bukdácsolt), szívfájdalom nélkül a gyógypedagógiára utalta volna át.
Én is tanítok, és rossz véleménnyel vagyok egyik-másik kollegáról. A tesi szakosokat szánalommal figyelem. Lenyűgöző az intellektusuk... Az egyik ilyen férfi kollega úgy nézi meg az óráját a csuklóján, hogy a kezét ökölbe szorítja, csavarja az alkarját, hogy a bicepsze domborodjon. Már csak nevetünk rajta. Könyvet még nem láttunk a kezében.
Pé örülök, hogy vetted az adást: viccből írtam, hogy le a tanarakkal. Elfelejtettem kirakni a jelet: :-)
Magam is tanár volnék...
|

|
cili
2010-04-07 20:11:21
Bocs, de muszáj... a tesi szakosok szánalmas intellektusáról extesiszakos politikus jutott eszembe.
|

|
Pé
2010-04-07 20:37:07
Talpraesett, ügyes, okos tesi szakos kolléganőim vannak, de általános iskolai tesitanáromra, Szofrán Tamásra is szívesen emlékszem vissza, a szülőfalum művelődési életének legfőbb mozgatója volt. (Nagyobb volt az olvasottsága, mint a magyartanáromnak.)
|

|
Balambér
2010-03-20 23:53:07
Gyula! Van egy ötletem! Időnként az is felmerült, hogy miért nem 20 éves korban kap az ember egy hónap szabadságot, amikor még el tud menni Hawiiba. Kapjon 60 éves korában 5 napot! Akkor már úgyis örül, hogy lyuk van a...szóval ott!
|

|
Pé
2010-03-21 10:29:58
Gyula, nem az idősebb kollégák védelmében, de azért megkérdelek: mit gondolsz arról az elképzelésről, hogy a pályakezdő tanárok kiemelt bérezésben részesüljenek?... Azaz akár már a startnál több legyen a fizetésük, mint a több éve dolgozó kollégáiknak?... Ugyanakkor én úgy gondolom, a bértábla eltörlése mellett ott lapul egy eléggé sanda és átlátszó szándék: a tanártársadalom sokadszori, ki tudja, hanyadszori megsarcolása. Azaz: ismételt pénzkivonás az oktatásból. Mert eltörölni eltörölhetjük a bértáblát (azaz figyelmen kívül hagyhatjuk akár a doktori végzettséggel tanítók kiemelt díjazását is), de attól tartok, az ekként elvont pénzt majd nem forgatják vissza. Miközben az is igaz, hogy a ma még fiatal tanárokból is lesznek/lehetnek idősebbek, tapasztaltak, tehát háromévenként megkaphatják azokat a (bizony, eléggé kis összegű) pénzeket, amelyeket ma az idősebb kollégáiknak a bértáblázat szavatol.
|

|
Jenei Gyula
2010-03-21 12:57:13
Pé,
doktori végzettséggel is lehet valaki rossz tanár. Mint bizonyára van rá példa.
És mi a véleményed az egyenlő munkáért egyenlő bért elvről?
Egyébként pedig - más oldalról - vajon nem egy fiatalnak lenne több szüksége pénzre, aki családot alapít, lakástörlesztést fizet, nevelni igyekszik egy-két-há gyereket.
A nyugdíjközeli pedig legfeljebb a rosszul fizetett gyerekének csorgat az emelt pénzből... Nehogy már függetlennek érezze magát az atyai háztól...
Szóval, ez is a feudálszocialista viszonyokhoz sorolom...
|

|
észbontó
2010-03-22 06:58:34
A vacsora után jön a Fidesszert: minden jó lesz...
|

|
Pé
2010-03-22 14:08:24
Újabban azt vitatják, hogy "egyenlő" lenne az a munka. Azaz - így szól az érvelés - azért kellene a bérezésben is "differenciálni", mert, úgymond, eltérő az elvégzett munka minősége. Hát, nem tudom... Nagyon nehéz a mi munkánk minőségét mérni, könnyebb egyeseket kikiáltani jó tanárnak, oszt annyi. Nagy a visszaélés esélye. - Észbontó, nekem az az érzésem, ma már a fideszesek között is nagyon kevesen vannak a csodavárók. Nyilvánvaló, hogy nem lesz kolbászból a kerítés, bármelyik párt is győzzön. Sőt talán kerítés is alig lesz. Ma már ígérgetésekkel nem lehet választásokat nyerni.
|

|
zakkant
2010-03-23 13:10:55
Pé úgy vagyok velük, hogy ha csak annyit tettek volna az elmúlt nyolc évben, hogy az óvodákban bevezetik az "egyes" és a "kettes" szülő fogalmát az apa és az anya helyett, már ekkor se szavaznék rájuk. Ilyen állatságot nem látott még a világ! Kínjukban nem tudnak mit kitalálni. A gazdaság, az ország romokban, de ők azt mondják, hogy Éva így kiáltson fel: "Kettesnek érzem, ó, Ádám magam!"
Nem tudtam, hogy mi hiányzik nekem. Amikor mentem az óvodába a gyerekért, megkérdeztem az óvónőt, hogy neki mi a véleménye erről. Hülyeségnek nevezte. Szerencséjére, különben kivettem volna a gyereket onnan, és átviszem egy másik óvodába, ahol még van becsülete a szónak.
|

|
Pé
2010-03-23 16:13:59
Egyetértek.
|

|
Hó Hányó
2010-03-24 16:10:22
http://www.hirszerzo.hu/cikk.egy_orulet_anatomiaja_-_felelem_es_reszketes_az_ovodaban.142037.html
|

|
Jenei Gyula
2010-03-24 18:44:34
Köszönöm, Hó hányó, hogy helyretetted ezt az óvodákról keringő rémhírt!
Egy volt újságíró kollégámnak, amikor egyértelmű sületletségeket küld körímélben, már csak egy szót írok: forráskritika. Azt hiszem, minden iskolai történelemtanulás legfontosabb eredménye lehet, hogy kellő forráskritikával szemléljük a dolgokat. A híreket, a történelmet, a politikát. Tévedni persze bárkinek lehet, és azt is megengedem, hogy sok hülyeség kitelik az embertől (politikustól, hatalomtól), de azért: a forráskritikát ne feledjük.
Aki ugyanis ilyesmit terjeszt, az vagy a forráskritikát nem gyakorolja elégségesen, vagy valami más célja van: mondjuk: rémhírterjesztés...
|

|
zakkant
2010-03-26 14:27:16
Észbontó, kár gúnyolódni.
|

|
Balambér
2010-03-17 23:40:54
Tudod, miért jobb a Parkinson kórnál az Alzheimer kór? Mert mégis jobb a sört elfelejteni kifizetni, mint kilötyögtetni!
|

|
észbontó
2010-03-18 03:19:41
Balambér! Olyan jó, hogy te mindig résen vagy. Szeretsz résen lenni? :-)
|

|
zakkant
2010-03-18 10:42:45
Észbontó, mindig csak a szex... Pfúj!
|

|
Balambér
2010-03-20 23:48:28
Ejnye zakkant, minő pajzán gondolatot támadt! Ez észbontó!
|

|
zakkant
2010-03-23 13:18:11
Balambér vigyázzál a szádra! Ne keverjél össze Észbontóval! Tihanyiné se én vagyok!
|

|
Balambér
2010-03-13 23:34:25
Máshol is tegnap tartottuk. A MÚK-ban is Budán. Én meg ott voltam - Istenke bocsássa meg nekem, hogy nem a MÚOSZ-ban "Tellerhamisíró Ötvös Pál" bandájában!
|

|
Kiki64
2010-03-14 00:35:59
valahogy nagyon is egyet értek a cikkben leírtakkal, nincs sajtószabadság, azaz én inkább kiegészíteném azzal, hogy igencsak cenzúrázott a sajtó, s persze a média
sokszor az is eszembe jut, amit Ortega írt a XX. század elején, hogy a tömegek lázadása - azaz a politikai vágya, hogy szerepeljen benne - magával hozza az újfajta hatalomgyakorlást és véleményellenőrzést
a demokrácia is csak egy "tól - ig" határ, a szabad akaratnak legfeljebb nagyon a tere, vagy egyszerűen annak láttatják a hatalmon lévők.
|

|
Jenei Gyula
2010-03-14 15:01:55
http://nol.hu/belfold/kosa_lajos_a_teljes_magyar_sajtot_elkuldte_a_busba
Kósa Lajos sajtónapi "köszöntője". Egészen pontos látlelet.
|

|
észbontó
2010-03-15 11:18:15
Igaz, hogy Hortobágyit kirúgták a városi tv-től?
|

|
Zsül
2010-03-15 20:56:13
Mi közszolgálati lennénk, így az elmúlt időszak fantasztikus műsora a kampány keretében idelátogató másodvonalbeli politikusok 2 órás ömlengése. Bár arra senki nem számított, hogy csütörtök reggel érkezik a párt sajtóirodájából a telefon, hogy 3 óra, és itt van az emberük. Persze 2 óra belül megérkezett, és a kész anyagot alaposan átvágatta. Mással, mert természetesen vágni nem tud. Ezt is nehezen nyeli le az ember, de az a kérdés, hogy miért is vagyok ilyen ellenséges, már többszörösen összetett mondatokra sarkallt. És akkor kijött, sőt, ömlött, hogy lehet hogy bizonyítottan vannak hiányosságai az elméletnek hogy a média a negyedik hatalmi ág, de ha megszületett ez a gondolat, akkor nyilván úgy kellene működnie, mint az előző háromnak, és elkülönülnie egymástól, mert azt hívják demokráciának. De ez, így...
Majd belenéztem ráncmentes butakék szemébe, és megállapítottam, hogy:
1. fogalma sincs miről beszélek,
2. nem is érdekli,
3. az újságírókat saját kurváiknak tekinti,
4. igaza van.
|

|
zakkant
2010-03-16 15:38:53
Nem rúgták ki H.-t. Önként ment el. De előtte azt mondta: ne lőjetek, elvtársak!
|

|
Pé
2010-03-16 17:00:00
Ezúton is gratulálok benedeksz-nek, aki eddigi gazdag irodalmi tevékenységéért a legrangosabb magyar irodalmi elismerésben, József Attila-díjban részesült! (Szabolcs, remélem, legalább egy köszönet erejéig visszatérsz a bloghoz!:))
|

|
Pé
2010-03-16 21:49:10
Na most arról, hogy engem szombaton a kedvenc üzletemben az egyik boltos kisasszony (szintén a kedvencem, mert mosolygós, kedves, formás, jólesik ránézni) szinte hülyének nézett, amikor a kosaramban megpillantotta a Magyar Nemzetet és a Népszabadságot - láttam a csodálkozó tekintetén, teljesen kizökkentettem, meg is jegyezte, ilyet még sose látott, hogy valaki egyszerre ezt a két lapot... Reménytelennek éreztem, hogy ott a helyszínen elmagyarázzam neki, miért vásárolok kampányidőszakban bal- és jobboldali napilapot, a mai nyelvtanórámat (a publicisztikai és előadói-szónoki stílusról tanulunk épp, kapóra jött) azonban ennek a kis jelenetnek a felelevenítésével indítottam, kifejtettem a diákjaimnak azt, amit szombat délelőtt (kényszerűségből is) elmulasztottam. A lényeg: ne engedjük magunkat manipulálni, ne engedjük, hogy klisékben gondolkodó konzumidiótákká neveljenek bennünket.
|

|
cili
2010-03-16 22:38:35
Én is elolvastam Kósa beszédét, valahogy rögtön a következő idézet jutott eszembe és kerestem meg: "A farizeusok azonban mindenképpen teljesíteni akarták a Törvényt, ezért olyan, hagyományokon alapuló szokásrendet alakítottak ki körülötte, amelynek megtartása azzal a tudattal tölthette el őket, hogy megtartották a Törvényt. Bűnös vágyaikat (például a kapzsiságot) azonban tökéletesen levetkőzni ők sem tudták, ezért a hagyomány szabályainak megtartása mellett kerestek és találtak kiskapukat e vágyak kielégítésére. Ez az ügyeskedés viszont az egész igyekezet hitelét vette el: a Törvény tanítása nem vált életté, csak egy jól-rosszul játszott szereppé, annak ellenére, hogy éppen a farizeusok tanították, hogy a kultikus cselekmények külsődleges elvégzése nem elegendő az üdvösséghez. (Nem véletlen tehát, hogy Jézus a „hipokrita” szóval illeti őket: ezt a szót a magyar fordítás a „képmutató” szóval adja vissza, amit „kétszínű” jelentéssel használunk; valójában ez a szó eredetileg a görög színházak színészeit jelölte.)" - mert az számomra nagy kérdés, hogy Debrecenben vajon K.L mindent megtett-e a szabad sajtóért? A látlelete valóban pontos. Az amit PÉ írt,nemcsak tanári módszer. Egészen sokan ismeretségi körömben mindkét lapot olvassák és utána a kettő összevetéséből próbálnak valami tárgyilagos véleményt kialakítani.És keserűen állapítgatjuk meg, pont úgy, mint a Kádár rendszerben, akkor is két újságot kellett vennünk. Én az Internetben bízom. Nem maradhat semmi titokban, és azért - lásd az Index sávolyi cikke - addig mentek utána, amíg feltehetően sikerül megakadályozni a 35 milliárd kiszórását. Ez lehet az egyik megoldás arra a problémára, ami az elmúlt húsz évben az írott sajtóban kialakult. Nincs titok. És nem lehet megvágni.Valaki valahol mindent feltesz, amit mások megtalálnak. Ettől kezdve másodlagos a tulajdonos gazdasági érdeke. A kimoderálást is meg lehet kerülni.
|

|
zakkant
2010-03-17 08:08:33
Jaj Pé, hogy is gondolok, hogy visszatér egy nagy író ide... Olvasni kéne tőle valamit végre. Mit ajánlotok?
|

|
Pé
2010-03-17 08:27:34
Legutóbbi regénye (vagy novellaüzére?), a Haláldekameron izgalmas olvasmány!
|

|
benedeksz
2010-03-17 09:02:10
Köszönöm, kedves Pé.
|

|
Tihanyiné
2010-03-17 09:06:29
Én is gratulálok! :)
|

|
Jenei Gyula
2010-03-17 10:29:33
A legutóbbi Benedek-könyv: Az élcsapat avagy Tanácsköztártársaság 1919. (Tavaly két regénye is megjelent Szabolcsnak)
Épp a hétvégén olvastam.
Jó könyv. (Szolnoki, s környéki epizódok is vannak benne.)
|

|
zakkant
2010-03-17 14:38:47
Köszike!
|

|
észbontó
2010-03-18 03:09:31
Hódolat a babérkoszorúnak! :-)
|

|
zakkant
2010-03-18 10:56:38
Köszönöm Jenei Gyula az ajánlatot. Pé-nek is a "novellaüzért". Benedeksz irodalmi bűnöző lenne?...
|

|
észbontó
2010-03-19 07:29:28
Tényleg, most veszem észre, hogy Pé kihagyta az f betűt. Novellaüzér! Zseniális!
|

|
Pé
2010-03-21 10:36:36
Ezennel levédem a "novellaüzér" szót! Szerintem Benedek Szabolcsra ráillik - ha meg nem, hát ráerőltetjük!:) Nem novellista, hanem novellaüzér!
|

|
észbontó
2010-03-22 07:09:08
Pé jól teszed, hogy levéded.
Gondolatban veregetsd meg Zakkant vállát, mert ő szúrta ki a szót.
Az irodalomban sok ízben elgépelésből származnak a nevettető szójátékok.
|

|
Balambér
2010-03-10 23:48:10
Zs. hülye. Amúgy a nőnap szerintem is egy nagy baromság, de jó pofát kell vágni hozzá, ha meg olyan normális kolléganői vannak az embernek, akkor gyorsan kapcsolni kell!
|

|
Balambér
2010-03-10 23:51:28
Aprópopó! Erről jut eszembe, hogy a hajdani tanácselnöknek is leírták a szöveget Klara Zetkin elvtársnőről. Nyomta is a szöveget az ártatlan - Zetkinezett veszettül, mert nem tudta, hogy németül azt Cetkinnek kell ejteni. (Lehet, hogy az sem, aki írta - de ahogy a kollektívát elnéztem: lehet, hogy egyedül tanultam németet a gimnáziumban.)
|

|
Jenei Gyula
2010-03-11 10:18:13
Igen, tudom, Zs. valóban hülyén és életszerűtlenül viselkedett.
De azért kedvelem Zs.-t.
|

|
Hó Hányó
2010-03-11 14:51:39
Clara Zetkin
Lehet, hogy te se tanultál németet abban a gimnáziumban?
|

|
cili
2010-03-11 23:19:09
Nőnapi abszurditások ügyében máig felülmúlhatatlan hajdani főnököm, aki a nyolcvanas évek közepén hosszú hetek szervezőmunkájával a szakszervezet nevében egyforma fehér műanyag gyümölcsöstányérral lepte meg hölgykollégáit, természetesen a túlnyomórészt hölgyekből álló dolgozói kollektíva által befizetett tagdijakból. Mégiscsak praktikusabb mint a virág, mondta. Nem azóta nem szeretem persze a nőnapot - bár akkor is sikerült megfelelően szinten tartott iróniával átvészelnem az ünnepségeket - hanem soha nem értékeltem magát a nőnapot. A mi családunk világától teljesen idegen volt és az is maradt.
|

|
Málnássy
2010-03-12 10:05:27
A személyes hangvétel alapján a Zs. lehetne akár a Jules fonetikus átíratának rövidítése is. De talán nem illik odavilágítáni, ahol a szerző szándéka szerint van homály. :)
|

|
Jenei Gyula
2010-03-12 10:15:54
Jules? Az Verne volt, nem?
(Itt vigyorgó jel következne, de elfeledtem, hogyan kell beütni.)
|

|
észbontó
2010-03-13 14:18:04
Éljenek a nők, az ágyban heverők!
|

|
Balambér
2010-03-13 23:30:04
Hó Hányó! Akkor a Te foglalkozásodat is egybeírjuk!
|

|
Kiki64
2010-03-14 00:48:33
érdekes élettörténet, de nem is viselkedett olyan helytelenül a főhős, hisz egy ideig megpróbált ellenállni a kötelező kényelmetlenségeknek, a képmutatásnak
ezek már olyan kényszeredett jópofaságok, miket nem mindenki szeret
|

|
Hó Hányó
2010-03-14 06:53:33
Balambér! Miért, mi a foglalkozásom?
|

|
Málnássy
2010-02-26 19:14:00
Nem hiszem, hogy a néptáncot azok herélnék ki, akik csinálják. Ha nem táncolnák (színpadon, táncházban), akkor nem élne tovább. És én láttam már a színpadon olyan néptánc előadást, szerencsére nem is egyet, ami ott is élt, megható, erős katarzist adó produkció volt. Elfogadom, hogy nem ugyanaz, mint az eredeti környezetében. De attól még lélekemelő, embernek való tevékenység..Mint a versolvasás.
|

|
Jenei Gyula
2010-02-26 20:38:23
Nem akarom én bártani a néptáncosokat, csak annyit gondolok, hogy az a tánc teljesen más, mint a saját környezetében élő. A színpadon, a táncházban a tánc mutatvány, kapcsolat, ilyenek. Régen volt lelke a néptáncnak. Ha most van, az már nem ugyanaz. Természetesen... Nekem nem baj, én egyiket sem ismertem. Csak azzal ne csapjuk be magunkat, hogy azt hisszük, sikerül megőrizni a hagyományt. Hát nem. Csak a formáját, pont a lelkét nem...
|

|
észbontó
2010-02-26 21:01:17
Tánc-tánc, esztertánc!
|

|
Balambér
2010-02-26 22:47:51
"Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még."
(Szabócska Mihá')
|

|
észbontó
2010-03-01 15:02:24
Ja, Karinthy.
|

|
zakkant
2010-03-05 17:47:59
Úgy hallottam hogy Karinthy nem szerette Ady Endrét. Kosztolányi se szerette őtet. Oszt mire mentek vele? Meghaltak mindannyian. Itt a vége, fuss el véle!
|

|
cili
2010-03-09 19:28:51
Tegnap meghalt egy nagyon közeli, nagyon kedves rokonunk, barátunk. Egy építészmérnök volt, újságíró. Rengeteg Weöres Sándor verset tudott - és családi együttléteken sokszor elszavalt egyet-kettőt, néhányat közülük. Nem csak egy versszakot, vagy kettőt, végig tudta ezeket! Nagyon jó volt hallgatni, sokszor csodálkoztam rá, jé, ezt én még nem olvastam, és utána elővettem a verseskötetet és elolvastam a hallott verseket. Mennyire igazad van, Gyula! És aztán óhatatlanul eszembe jutott egy másik verses emlékem is. A faluban, ahol felnőttem, az azóta már sajnos megszűnt gimnázium irodalmi színpadának egyik feladata a szombati esküvőkön való fellépés volt. Kész műsorral "színesítettük" a tanácsházi esküvőt és kitörölhatetlenül belém égett Shakespeare szonettje. Ezek mind elmúltak, fiatalságunk, lassan a felnőttkorunk is, tegnap elment a barátunk - de a versek itt maradtak. Előveszem Weörest.
|

|
Jenei Gyula
2010-03-09 23:22:11
Előveszed Weörest, írod, Cili.
Érdekes, hogy a halál olykor mennyire előveteti az emberrel az irodalmat.
Például ha egy író, költő meghal, akkor is.
Voltak, akiket a halálhírük hallatán kezdtem olvasni.
Mondjuk, a legemlékezetesebb Hajnóczy volt. Utaztam haza Kunhegyesre, s emlékszem, a vonaton meg állomásokon várakozva olvastam életem (emlékeim szerint) első Hajnóczy novelláit,kötetét. Aztán aznap az éjféli hírekben hallottam, hogy meghalt.
|

|
zakkant
2010-03-10 10:35:53
Én is szavaltam tanácsi esküvőn. Mindig a Himnusz után jöttem. Amikor az utolsó taktusok mentek, már a torkomban dobogott a szívem. Volt egyszer egy vendég, aki megkérdezte tőlem, hogy izgulok-e. Igen, mondtam. Első alkalom? - kérdezte. Nem - válaszoltam -, már többször izgultam...
Ma meg ha meghallom a Himnuszt, az utolsó taktusok után már szinte várom: "Ria, Ria, Hungária!" Meg "Hajrá, magyarok!"
|

|
Jenei Gyula
2010-02-16 23:10:25
http://bookself.hu/bookfenc/cikkek/reszletek/gyongy_szavakat_szortal_elibunk_hogy_jatsszunk_269/
|

|
Málnássy
2010-02-17 18:03:59
Pár éve, Budán járva én is elvetődtem a Logodi utcába, s csak szájtátva álltam... :)
Szeretem a Desirét. És tetszik a Jenei féle parafrázis. is.
|

|
Balambér
2010-02-18 20:30:39
Kész talány e dézsa!
Itt rossz a koszt, ó lány! Ide zsörtölődni jár csak ez ember!
Ez is Kosztolányi!
|

|
Jenei Gyula
2010-02-19 08:55:54
Kosztolányi az egész világ! :)
|

|
észbontó
2010-02-19 16:01:30
Ja.
|
archívum
2010. április
|
|
|